nlc.hu
Gasztro

Hatalmas a munkaerőhiány a vendéglátásban

Durva drágulás jöhet az éttermekben

Hatalmas az emberhiány, bajban a vendéglátósok, egyelőre nem látszik a fény az alagút végén.

2019-ben több mint 193 ezren dolgoztak a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban, már 2020 végére ez a szám 177 ezer alá esett – írja a Napi.hu a KSH adataira hivatkozva. A munkaerőhiány pedig szinte biztosan romlott a szektorban, amit jól mutatott, hogy a nyári csúcsidőben a főbb turisztikai célpontok környékén tele voltak meghirdetett állásokkal a toborzóprotálok, a legtöbb munkáltató – legyen az szállodás vagy éttermi dolgozó – arra panaszkodott, hogy alig talál embert, míg a megmaradt vendéglátósok a hosszú műszakok miatt emeltek szót.

Fájdalmas a hazai munkaerőhiány: mintegy 40-50 ezer ember hiányzik a vendéglátásból, a kiesett munkaerő nagy része pályaelhagyó – mondta el a Napi.hu-nak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László hozzátette: néhányan visszatértek azok közül, akik a járvány miatt más munkahelyet kerestek, de a többségük – ha kevesebb pénzért is -, inkább a biztosabb munkaköröket választotta. A szakember szerint a legtöbben a kereskedelem és az építőipar felé léptek tovább, de jellemző  előfordul az is, hogy informatikus pályára váltottak a korábbi vendéglátósok. 

Egyelőre további drágulásokra számíthatunk az éttermekben, vendéglátóhelyeken: az energiaköltségek, az alapanyagok ára emelkedik, és a munkavállalók is tisztában vannak az emberhiánnyal, azaz bátrabbak a bértárgyaláson is – mondta Kovács. A pandémia következtében a piac tisztulása nem egyértelmű, mert sajnos nem minden esetben csak azok maradtak talpon, akik tisztességesen, szabálykövető módon dolgoztak és jó minőségben szolgáltattak, hanem azok is, akiknek más területekről volt elég tőketartalékuk a járvány időszakának átvészelésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése