Horoszkóp

Ezek a csillagjegyek ki nem állhatják a halloweent

Vannak, akik szeretik a halloweent és vannak, akik ki nem állhatják. Most azok a csillagjegyek következnek, akik az utóbbi csoportba tartoznak... Te is köztük vagy? A horoszkóp leleplez.

Október második felében járunk, egyre csak közeledik a halloween, ami sokakat lázba hoz, másokat pedig hidegen hagy.

Azzal már foglalkoztunk korábban, hogy melyek azok a csillagjegyek, akik örömmel fogadják az ünnepet, most pedig azt nézzük meg, hogy kik azok, akik a hátuk közepére sem kívánják a halloweent. S természetesen az is kiderül, hogy miért gyűlölik annyira. Négy csillagjegy, négy különböző indok.

A Kos túlzásokba esik

A Kos hajlamos túlzásba vinni a dolgokat. Pont így tesz a halloweennal is, túl sok időt tölt a készülődéssel, túlságosan komolyan veszi a jelmezkészítést, és mint mindenben, ebben is a tökéletességre törekszik, ami rengeteg időt igényel. Ráadásul nagy eséllyel az alkoholfogyasztást is túlzásba viszi a bulin, ami másnap komoly fejfájást okoz neki. És épp ezek miatt nem tartozik a halloween a kedvencei közé.

A Rák a halloween kedvéért sem mozdul ki

A Rák jegyhez ősszel közelebb állnak az otthonülős, kuckózós esték, mint a kísérteties bulizás, vagy a jelmezben vonulgatás. Ráadásul a szörnyes-szellemes körítés sem igazán az ő világa, sokkal finomabb lélek ő ennél. Így hát a halloween nem hozza lázba, maximum akkor, ha zárt körű bulit tarthat a családjával, vagy a legközelebbi barátokkal.

Ezek a csillagjegyek ki nem állhatják a halloweent (Unsplash/Julia Raasch)

A Szűz a halloweenban is a rendet keresi

A Szűz jegynek fontos a rend és az átláthatóság. A halloween pedig egyáltalán nem ezekről híres, nem csoda hát, hogy ő csöppet sem rajong az ilyesfajta mulatságokért. Az egész halloween mélységesen távol áll tőle, és ha próbálkozik is, nem tudja felszabadultan érezni magát a buliban. És ezért nem is lehet őt hibáztatni.

A Bak nem szereti a gyerekes dolgokat

A Bak nem tartozik a játékos, könnyed csillagjegyek közé. Általában mindent túl komolyan vesz, és aszerint vizsgálja a dolgokat, hogy szerinte van-e értelmük. A halloweent gyerekesnek tartja, nem érti, mégis mi a jó az egészben. És nem is tartja magában a véleményét, így könnyen hangulatölő lehet a hozzáállása, ezért őt nem érdemes akarata ellenére elcsalni a buliba.

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top