nlc.hu
Láss tisztán
500 év kellett, hogy megtalálják az angol király csontjait – III. Richárd holttestének sztorija

500 év kellett, hogy megtalálják az angol király csontjait – III. Richárd holttestének sztorija

III. Richárdról úgy vélték, hogy csak egy Shakespeare-drámának köszönheti hírnevét, pedig a műnél talán még érdekesebb holttestének története. A sztoriban szerepel VIII. Henrik és egy leicesteri parkoló is. Na de hogy függ össze ez a kettő?

Élt egy angol uralkodó, akinek élete és személye a következő három ok miatt vált híressé:

  • Rövid ideig uralkodott.
  • Ő volt az utolsó angol király, aki háborúban halt meg.
  • És ami talán a legfontosabb (már ha máig tartó hírnevére keressük a magyarázatot), hogy Shakespeare drámát írt róla.

Ha eddig nem jöttél volna rá, III. Richárdról van szó. III. Richárd 1452. október 2-án született, és 32 évesen, 1485. augusztus 22-én a bosworthi csatában esett el, de ennyire még ne rohanjunk előre. Richárd kilencéves volt, amikor bátyja, IV. Eduárd 1461-es megkoronázását követően Gloucester hercegévé nevezte ki. IV. Eduárd 22 évig ült a trónon, őt akkor még kiskorú fia (ma úgy mondanák, hogy ifjabb) Eduárd követte, az apuka pedig Richárdot nevezte ki mellé régensnek, később viszont elhomályosodott a tisztának tűnő királyi ház képe: az idősebb Eduárddal kapcsolatban pletyka kelt életre, miszerint bigámiát követett el, fia zabigyerek, ez pedig magával vonta, hogy Richárdot július 6-án megkoronázták a londoni Westminster-apátságban. Ekkor kezdődött III. Richárd kétévnyi, közel sem könnyed regnálása.

Fotó: Hulton Archive/Getty Image

Egyből le akarták váltani

A Wikipedia szócikke hosszasan fejtegeti a problémákat, tömören összefoglalva arról van szó, hogy Richárd korábbi szövetségese, Henry Stafford (Buckingham hercege) más nemesekkel együtt fellázadt, és le akarták váltani Richárdot, a helyére pedig VI. Henrik unokaöccsét, a Bretagne-ban száműzetésben élő Tudor Henriket ültetni. A szövevényes, száraz történelmi részletekkel nem fárasztjuk az olvasót, ami a lényeg, hogy Anglia középkori történetének leghosszabb, harminc évig tartó háborúja (könyvekben: a rózsák háborúja) az uralkodó halálával ért véget a már fentebb említett bosworthi csatában, ahol egyébként eleinte Richárd állt nyerésre. A király seregét azonban megtörte egy árulás, mikor is egy Thomas Stanley nevű főúr az ellenség oldalára állt. III. Richárd halálának oka azonban egy (szó szerint) ballépés következménye, lova ugyanis egy sárgödörbe tiport, és elsüllyedt, a királyt és a körülötte lévő katonákat pedig az addigra túlerőben álló ellenséges sereg katonái lekaszabolták. A Wikipedia itt megjegyzi, hogy erre az eseményre utal Shakespeare III. Richárd című királydrámájának híres mondata:

Lovat! Lovat! Egy lóért országomat!

Mi lett a holttesttel?

Henry Tudor (akkor már VII. Henrik) egyenesen Leicesterbe szállította Richárd holttestét. Valószínűsíthető, hogy bizonyítékként, miszerint a király tényleg meghalt, két napra kiállíttatta a tetemet, később pedig egy kolostorban eltemettette, békében nyugodott, mígnem Henrik fia, az angol történelem egyik legvitatottabb személye, VIII. Henrik az 1530-as években egy sornyi kolostort, köztük a III. Richárd holttestének otthont adó Greyfiarst is lerombolta – mindez azután történt, hogy VIII. Henrik levált a katolikus egyházról, és megalakult az anglikán egyház. Richárd sírjának pontos helyével később senki nem foglalkozott. Több teória is született, például az is, hogy egy folyóba vetették a test maradványait, más kutatók arról beszéltek, hogy a helyén maradt minden, végül utóbbi feltételezés győzött, és 2011-ben ásni kezdtek egy leicesteri parkoló burkolata alatt, és csontvázra leltek 2012 szeptemberében. Megállapították, hogy a Greyfiarskolostor maradványait találták meg, és génvizsgálatok után az is kiderült, hogy a csontváz bizony III. Richárdé.

Fotó: Christopher Furlong/Getty Images

Ahogy azt a Guardian cikke megjegyezte, a királyról egy sornyi dolog bebizonyosodott, amit a történészek addig gondoltak: például hogy vékony volt, és gerincferdüléssel kínlódott. Richárd koponyáján összesen nyolc olyan sérülést találtak, amit valószínűleg fegyver okozott, a testén még számost ezen túl is. A holttest körüli kutatásra ekkor a világ történészei egy emberként figyeltek. Kisebb zavart okozott, hogy volt ott még egy test is, de erről kiderült, hogy egy 12. században élt lovagé.

A feltárás után fél év telt el, és 2013. február 8-án megnyitották a III. Richárd életét és halálát bemutató kiállítást a leicesteri székesegyházban. Még két év telt el ezután, mikor is III. Richárd maradványait ideszállították – azóta is itt őrzik.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top