nlc.hu
Otthon
El kellett zárni a látogatók elől egy brit vadaspark mocskos szájú papagájait

El kellett zárni a látogatók elől egy brit vadaspark mocskos szájú papagájait

A szárnyasok nem mutattak túl jó példát.

Öt afrikai szürke papagájt kellett elzárni a látogatók elől a kelet-angliai Lincolnshire Wildlife Park gondozóinak, a madarak ugyanis szinte folyamatosan káromkodtak – írja a 444.hu

A park munkatársai azt gondolták, majd a többi papagáj között leszoknak a káromkodásról, ez azonban éppen fordítva sült el, a gondozók attól tartottak, hogy a többi papagáj is eltanulja a szitkokat a renitens jószágoktól, ezért végül úgy döntöttek, máshová telepítik az augusztusban örökbe fogadott madarakat.

Túl sokat káromkodtak egy vadaspark papagájai

Figyelem, szókimondó, durva szövegek! (Fotó: Getty Images)

A vadaspark szakértői szerint a papagájok figyelik a látogatók reakcióit, ha pedig valamire az emberek nevetéssel vagy meglepetéssel reagálnak, akkor nagyobb az esélye, hogy a madarak később is megismétlik az adott viselkedést. A káromkodó papagájokat elsősorban a gyerekkel érkező látogatók érdekében kellett elkülöníteni. 

A Lincolnshire Wildlife Park egyik papagája már korábban bekerült a hírekbe, azzal, hogy Beyoncé If I Were a Boy című számát szokta énekelni.

További papagájok az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top