nlc.hu
Szabadidő
Egész Európa ismeri a pöttöm magyar gokartbajnok gyerekeket

Egész Európa ismeri a pöttöm magyar gokartbajnok gyerekeket

A gokart műfajában a 10 éves Válint Bence és öccse, a 8 esztendős Válint Balázs máris Európa-szerte elismertek. A testvérek egymás ellen is versengenek – ez plusz motivációt jelent számukra. A két kisfiú úgy száguld a pályán, hogy édesanyjuk meg sem meri nézni őket.
Bezzeg a mai fiatalok… Szeretnénk új értelmet adni ennek a mondatnak! Olyan 30 év alatti magyar fiatalokat mutatunk be sorozatunkban, akik az élet valamely területén kimagasló eredményeket érnek el – legyen az egy középiskolás matekzseni, egy hollywoodi maszkmester vagy egy világversenyre készülő magyar tánccsoport –, de itthon igencsak keveset, vagy semmit sem tudunk róluk.
Válint Bence és Válint Balázs
Válint Bence és Válint Balázs

Ellesik egymástól a trükköket

Sok-sok itthoni és nemzetközi megmérettetésen is versengtek már a Válint fiúk. Míg más gyerekek kisautókkal játszanak, addig ők kisautókat, gokartokat vezetnek. A szobájukban a polc csak úgy roskadozik a serlegek alatt, a falakon oklevelek hosszú sora díszeleg. A fiúk édesapja, Tibor, hatalmas autósport-rajongó, ő volt az, aki szorgalmazta, hogy a srácok idejekorán beüljenek a volán mögé. Amikor kiderült, hogy ráadásul tehetségesek is, a család mindent egy lapra tett fel: eldöntötték, komolyan veszik ezt az egészet, és kis autóversenyzőket nevelnek a fiúkból. “Már évek óta versenyzünk a tesómmal a Hargitai Racing Klubban – meséli Bence. – Ha az edzésen Balázs nyer, én egy napig dúlok-fúlok, hogy történhetett meg, hiszen én vagyok az idősebb, és én vezetek régebben. Utána azon szoktam morfondírozni, hogyan előzhetném meg Balázst.” “Én legtöbbször harmadik–negyedik helyen végzek, de egy nap majd leszek olyan gyors, mint a tesóm – veszi át a szót Balázs. – Nagyon szeretünk a szabadedzéseken egymás ellen versenyezni, mert így tudunk gyakorolni, fejleszteni a technikánkat, és trükköket is elleshetünk egymástól. A gokartozásban a gyorsaságot szeretjük a legjobban!”

Egész Európa ismeri a pöttöm magyar gokart bajnok gyerekeket

A kíséret az apukájuk reszortja

Nem úgy, mint az édesanyjuk, Bea, akit lelkileg felzaklat, hogy a pici fiai szabad szemmel alig láthatóan róják a köröket a pályán, hiszen két, még mindig babaarcú kisfiúról van szó, akik 110 km/óra sebességgel repesztenek. Így Bea, ha csak teheti, otthonról drukkol nekik, a kíséret az édesapjuk reszortja. “Persze nagyon féltem őket, de eszemben sincs tenni a dolog ellen, mert a fiaim szinte szerelmesek a gokartba – mondja Bea. – Ha tiltanám őket, nem teljesedhetnének ki benne, és nekem az a célom, hogy a gyerekeim boldogok legyenek. Az, hogy egymás ellen is versenyeznek, nem a legszerencsésebb helyzet, de a férjemmel sokat teszünk azért, hogy ehhez egészségesen viszonyuljanak, hogy a küzdelem nem vérre megy, sőt! Ráadásul mindketten nagyon jók, Bence mindig csak egy picit gyorsabb, mint Balázs. Gyakran hangsúlyozzuk, önmagukhoz képest, és ne egymáshoz képest akarjanak fejlődni. Biztatjuk őket, hogy az életben és a pályán is segítsék egymást.”

Egész Európa ismeri a pöttöm magyar gokart bajnok gyerekeket

Bezzeg a mai fiatalok korábbi cikkei

Egész Európa ismeri a pöttöm magyar gokart bajnok gyerekeket

“Izgalom van bennem, de soha nem félek”

“Persze a fiúk életében az iskola az első, ám a hétvégéik az edzésekről és a versenyekről szólnak. “Ez a versenysport kitartásra neveli őket és arra, hogy megtanuljanak küzdeni – mondja a fiúk édesapja, Tibor. – Ha majd felnőnek, ez csak előnyt jelenthet, akkor is, ha végül nem lesznek autóversenyzők. A gyönyörű eredményeikkel máris valóra váltották az én gyerekkori álmomat, és abban bízom, később ők is örömmel tekintenek majd vissza a versenyautós éveikre.”

A fiúk roppant büszkék az eredményeikre. Bence lelkesen meséli, hogy kategóriájában nemrégiben megnyerte a magyar bajnokságot, az Európa-kupán pedig harmadik lett. “Fogalmam sincs, melyik serlegemet imádom a legjobban, de szerintem mindet! Mindegyikről eszembe jut valami szép, versenypályás élmény, na és persze a testvérem is” – mosolyog Balázsra. Szerencsére a fiúkkal ez idáig semmi baleset nem történt a versenypályán, ám nagyon óvatosak, mert tudják, ez a sebesség nem játék, és az emberi test nagyon sérülékeny. “Nekem biztonságot ad, hogy a tesóm is a pályán van, és apa is figyel a lelátóról. Így nem eshet bajunk, izgalom van bennem, de soha nem félek” – búcsúzik Balázs.

Egész Európa ismeri a pöttöm magyar gokart bajnok gyerekeket

Rengeteg támogatás kell

A gokart sport gyakorlásához hihetetlen sok szülői erőfeszítésre, támogatásra van szükség egy-egy kisgyerek esetében. Rengeteget kell ugyanis edzeni, és versenyekre utaztatni a gyerekeket, ami nem egyszerű, hiszen külön autóra is szükség van, ami a gokartokat szállítja. Emellett időről időre be kell ruházni a különleges védőruházatra is, ami szintén alaposan megterheli a családi költségvetést. Ráadásul a tehetség nem minden – a gyerekek későbbi sikere azon is múlik, hogy mekkorára nőnek, hiszen az autóversenyek esetében kulcsfontosságú, hogy a versenyző minél kevesebbet nyomjon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top