nlc.hu
Szabadidő
Pharrell Williams legújabb dalát 100 évig nem hallhatja senki

Pharrell Williams legújabb dalát 100 évig nem hallhatja senki

Az énekes egy reklámkampány kedvéért vállalta, hogy legújabb szerzeményét egy évszázadig nem publikálja, cserébe viszont felhívhatja a figyelmet a klímaváltozás megelőzésének fontosságára.

Pharrell Williams már a kilencvenes években aktívan zenélt, és az Egyesült Államokban ismertté is vált, a nemzetközi porondon azonban egészen 2013-ig kevésbé ismerték a nevét. Ekkor azonban jött a közreműködése a Daft Punk Get Lucky című számában, illetve szintén abban az évben robbantott nagyot a Happyvel.

Most azonban más jellegű projektbe fogott: a Louis XIII márkájú konyakot készítő cég reklámkampányába szállt be. Ez az a cég, amely két évvel ezelőtt John Malkovich főszereplésével leforgatott egy filmet, amely azóta egy speciális széfben várja, hogy 2115-ben, szűk száz év múlva bemutassák.

Pharrell új dala azonban amellett, hogy az elegáns italt népszerűsíti, a klímaváltozás elleni harc fontosságára is felhívja a figyelmet. A dal különlegessége ugyanis, hogy egy speciális lemezen rögzítették, amely a franciaországi Cognac régiójának jellegzetes vörös agyagjából készült, és amelyet a Louis XIII konyakot palackozó üzem pincéjében helyeznek el. A lemez egy olyan tárolóba kerül, amely nem vízálló, így ha a klímaváltozás következtében megemelkedő tengerek elöntenék a pincét, a dal örökre elpusztul.

A 100 Years című dalt Pharrell egyetlenegyszer adta elő, egy sanghaji VIP-partin, ahol stílszerűen 100 vendég lehetett jelen. Őket viszont szigorúan ellenőrizték, hogy az előadásról senki se készítsen felvételt, így a nótát a nagyközönség ténylegesen csak 2117-ben hallhatja majd, ha sikerül gátat szabni a klímaváltozásnak.

„Nagyon tetszik, hogy a Louis XIII egy évszázaddal előre gondolkodik” – írta az énekes-zenész-producer egy sajtóközleményben. „Mindannyiunknak ezt kellene tenni a bolygó érdekében. Közös érdekünk, hogy megőrizzük a természetet a jövő számára.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top