nlc.hu
Szabadidő
Szürrealista remekművek voltak a nyolcvanas évek magyar könyvborítói

Szürrealista remekművek voltak a nyolcvanas évek magyar könyvborítói

Ha maguk a regények nem is, a borítóikat díszítő bizarr kollázsművek egészen biztosan kiállták az idők próbáját.

Nyilván van egy csomó kivétel és határeset, de általánosságban azért elmondható, hogy a ponyvaregények/zsánerművek többnyire nem árulnak zsákbamacskát: ha a borítón egy félmeztelen, lobogó hajú férfi van (lehetőleg maga Fabio!), karjaiban egy elomló nővel, akkor az egy kalandos szerelmi történet, ha pedig lézerfegyverekkel lövöldöző harci robotok kelletik ott magukat, akkor valószínűsíthető, hogy a mű a lézerfegyverekkel harcoló robotok lélektanába enged majd betekintést (persze sokszor előfordul az is, hogy a borítókészítő grafikus a címen kívül mit sem tud a könyvről, és mondjuk ágyékkötős barbárt meg azték piramist rajzol a mutáns kiborgok galaktikus űrháborúját megörökítő történethez).

Jó hír azonban, és még némi nemzeti büszkeségre is okot ad, hogy a magyar (vagy magyar kiadású) lektűrök csomagolása már korántsem volt ilyen szájbarágós, kispolgári és kockázatkerülő, legalábbis az aranykort jelentő nyolcvanas években semmiképpen. A hazai illetékesek tudniillik – ki tudja, milyen megfontolásból – nem ballonkabátos detektíveket, revolveres banditákat, besütött hajú nőket és hasonló, könnyen beazonosítható típuskaraktereket pakoltak a borítókra, hanem merész asszociációkra késztető, bizarr, radikális, nem ritkán teljesen értelmezhetetlen és indokolatlan műalkotásokat, amelyek végleg leszámoltak a klasszikus szépségeszménnyel, illetve bátran beintettek az alkalmazott művészethez kapcsolódó konvencionális elvárásoknak.

A szürrealisták forradalmi kollázstechnikáját, a szimbolisták költői homályosságát, a punk fanzine-ok hanyag csináld magad esztétikáját és az óvodai kézműves foglalkozások naiv báját egyaránt felidéző és beemelő nyolcvanas évekbeli magyar borítóművészet legikonikusabb és legemlékezetesebb darabjai pedig alighanem a Népszava Könyvkiadó műhelyéből kerültek ki. 

A kiadó 1982-ben indította el az Expressz Könyvek nevű sorozatot, nem titkoltan azzal a céllal, hogy nem feltétlenül elmélyülést kívánó könyveket sorakoztasson fel, és ez a címek alapján (Az árulkodó sakkparti, Támadás a taxiban, Az acélcápa stb.) bizonyára maradéktalanul meg is valósult. Ám ami igazán örök érvényűvé teszi a sorozatot, az a következetesen kompromisszummentes borítódizájn, ugyanis ez általában olyan hatást kelt, mintha az alkotó egy ollóval, egy nagy tubus ragasztóval és egy köteg külföldi képes magazinnal felszerelkezve hajszolta volna magát valamiféle pszichedelikus ámokfutásba (és könnyen meglehet, hogy így is történt). Az meg külön izgalmas, hogy a végeredménynek – így ránézésre – gyakran semmi köze magához a könyvhöz, amit elvileg illusztrálna, vagy úgy egyáltalán: semmi köze a világon semmihez. Megfejthetetlen, irracionális, önmagukban álló remekművek ezek, amelyek egyszerre fertelmesen csúnyák és hátborzongatóan szépek, akár egy Baudelaire-költemény.

Különösen a népszerű krimiíró, Mattyasovszky Jenő Hód-történeteinek újrakiadásai kaptak fantasztikusabbnál fantasztikusabb borítókat. Hogy itt például mi történik, arra tippelni sem merünk: 

Mattyasovszky Jenő: Hód és az elárult ügynök / Hód és a fekete bárány (Fotó: rukkola.hu)

Hasonlóan talányos darab ez is (habár tényleg van rajta szőke nő!):

Mattyasovszky Jenő: Hód fogságban, avagy egy szőke hölgy zokogni kezd (Fotó: rukkola.hu)

Talán még magának Max Ernstnek sem voltak annyira fura ötletei, mint a Hód és a fura ötlet borítókészítőjének:

Mattyasovszky Jenő: Hód és a fura ötlet (Fotó: rukkola.hu)

További random dolgok egymás hegyén-hátán:

Mattyasovszky Jenő: Hód és a manézs titka (Fotó: rukkola.hu)

Ahogy Mallarmé írja: 

Valamilyen egyedüllét

Hattyútlan és parttalan

Nézi önnön ürességét

Eszméletem messze van

Mattyasovszky Jenő: Hód és az elárult ügynök

Ez alighanem a késői szocializmus megrázó allegóriája:

Mattyasovszky Jenő: Hód és a sárga dosszié titka (Fotó: rukkola.hu)

Felkavar, gyönyörködtet és elgondolkodtat: ez a Hód és a lisszaboni futár.

Mattyasovszky Jenő: Hód és a lisszaboni futár (fotó: Rukkola.hu)

Egy személyes gyerekkori kedvenc:

Mattyasovszky Jenő: Hód és fején kalap (Fotó: rukkola.hu)

Természetesen érdemes azért a Hód-univerzum határain túlra is tekinteni. Ez a borító talán nem annyira enigmatikus, mint a fentiek, viszont sokkal akciódúsabb:

Falus György: Ördögi kör (Fotó: rukkola.hu)

Ugyancsak felejthetetlen borítókkal jelentek meg a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz tartozó Kentaur Könyvek. Itt debütált például az egyik legolvasottabb magyar írónő, Vavyan Fable, azaz Molnár Éva is:

Vavyan Fable: A halkirálynő és a dzsinnek (Fotó: rukkola.hu)

Vavyan Fable: A halkirálynő és a kommandó (Fotó: rukkola.hu)

Vavyan Fable: Ki feküdt az ágyamban? (fotó: rukkola.hu)

A nyolcvanas évek vége felé aztán a Garabonciás Könyvkiadó is belekóstolt a műfajba:

D. Taylor: A nyakék (Fotó: rukkola.hu)

Schmidt Attila: Akik a harmadik évezredben szabadulnak (Fotó: moly.hu)

Az Albatrosz Könyvek pedig már a hetvenes években is valami hasonlóval próbálkozott, habár a csúcsot itt is a nyolcvanas évek borítótermése jelentette:

Robert Barnard: Halál északon (Fotó: rukkola.hu)

Elliott Roosevelt: Mrs. Roosevelt gyilkost keres (Fotó: rukkola.hu)

Szita György: Segédmunkában (Fotó: jofogas.hu)

Magyar K. László: Halott van az ágyamban (Fotó: rukkola.hu)

És még néhány remek és látványos darab kollégánk féltve őrzött gyűjteményéből (fotók: Leéb Ádám): 

L. Sanders: Az afrikai kapitány

L. Sanders: Az afrikai kapitány visszatér

Mary Higgins Clark: A leselkedő

P.D. James: A hulla csónakon érkezett

Ngaio Marsh: Fény kialszik!

Karl Heinz Weber: A medalion titka

Paula Gosling: Búbánat-blues

A téma kiválasztása közepette felmerült, hogy vajon miféle technikával készülhettek ezek a borítók, erre Leéb Ádám, az nlc képszerkesztője adott választ. Noha nem biztos, hogy pontosan ezzel a módszerrel dolgoztak a borítókészítők, de az biztos, hogy technikailag így kivitelezhető: „A szürrealisták már a 19. század közepén készítettek fotómontázsokat két negatív összemásolásával, illetve a lemez kétszeri megvilágításával. Ilyen Oscar Gustave Rejlander »Az álom« című alkotása is, amin egy alvó férfi mellett egy krinolinszoknya vázán felkapaszkodó apró férfialakok láthatóak. A képrészletek összeillesztése már az expozíció során megtörtént, vagy a másolás során egymásra helyezett negatívokkal és maszkolással világították le. Ez jóval kevesebb utómunkát igényelt, ellenben a kevéssé elegáns fotókollázzsal, amit a reklámosok, plakát- és könyvborító-készítők alkalmaztak. Egyszerűen kivágták a lenagyított képrészleteket, majd egymásra ragasztva új kompozíciót kreáltak belőle. A kollázst lefotózták, így reprodukálták. Ezután retusálással javították az illesztési hibákat.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top