nlc.hu
Szabadidő
Bulinegyed: kiderült, hol szórakozhatunk éjfél után is

Bulinegyed: kiderült, hol szórakozhatunk éjfél után is

Külön kérelmezhették a helyek, hogy nyitva maradhassanak, háromnegyedük megkapta az engedélyt. Íme a lista.

Nyáron nagyon komoly csendrendelettel és egyéb rendszabályozással kezdte el rendbe tenni (a karantén miatt eleve csődközelbe került vendéglátósok szerint inkább ellehetetleníteni) a hetedik kerület bulinegyedként ismert részét Erzsébetváros Önkormányzata. Ahogy pontosították a szabályokat, kiderült: a vendéglátóhelyek kérhetik, hogy nyitva maradhassanak éjfél után is, ám ekkor szigorú szabályoknak kell majd megfelelniük – emlékeztet az Index. Például:

  • Hangerőszabályozót működtetnek;
  • Megakadályozzák az utcai alkoholfogyasztást;
  • Felszámolják az egyszer használatos poharakat;
  • Elszállítják a szemetet, és naponta legalább egyszer megtisztítják a az üzlethelyiség előtti járdaszakaszt. 
"Életkép" a bulinegyedből máricus közepén. Fotó: Neményi Márton

„Életkép” a bulinegyedből március közepén (Fotó: Neményi Márton)

Összesen 138 hely kérte, hogy ezekkel a feltételekkel nyitva tarthasson éjfél után is. 102 meg is kapta. A lista felhasználóbarátnak (és 2020-as színvonalúnak) nehezen nevezhető módszerrel az önkormányzat honlapján érhető el, letölthető Excel-táblában.

Aki megszegi a feltételeket, azt első körben háromnapos, végül pedig végleges bezárásssal sújthatják.

Bulinegyed az nlc-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top