Szabadidő

A somoskői vár, ami olyan, mintha a Trónok harcába csöppentünk volna

Akár a Trónok harca egyik színtere is lehetne a következő fotókon feltűnő építmény, ám ez nem egy filmes helyszín, hanem a szlovák-magyar határon magasodó somoskői vár!

Néhány napja már elrepítettünk titeket Tiszadobra, ahol a felújított kastély olyan, akár egy a Loire-völgyben található épület. Most pedig Somoskőre barangolunk virtuálisan, ahol 526 méter magasról tekintélyt parancsolóan magasodik a környék települései felé, a 13. században épült vár. 

Somoskői vár távolról

Fotó: MTI / Komka Péter

A várat egészen a 15. századig szinte folyamatosan lakták nemesi családok, majd a jött a közeledő török hadsereg, és bár a közeli Salgó és Fülek várai elestek, Somoskő helyőrsége majdnem 20 évig kitartott. Az 1600-as évek elején már az Oszmán Birodalom zászlaja lobogott a vár csúcsos tornyai. 

Somoskői vár

 Fotó: MTI / Komka Péter

Hiába alakították át, hiába kapott hatalmas ágyútornyokat is, a pusztulástól és az elhagyatottságtól ez sem tudta megmenteni. Amikor 1682-ben, a füleki ostrom idején az arra portyázó lovasok leégették a várat, annak védelmi fontossága örökre odalett. „Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van” – írta az épületről Petőfi Sándor.

A Somoskői vár télen

Fotó: MTI / Komka Péter

Ma már – amikor nincs világjárvány – a vár és az annak északi oldalán megtalálható bazaltzuhatag, mely a területen végbement, egykori vulkanizmus bizonyítéka, magyar oldalról teljesen szabadon látogatható.

Somoskői vár

Fotó: MTI / Komka Péter

De a magyar oldalon lelhetünk rá a Petőfi-kunyhóra is, amely a költő somoskői látogatásának állít emléket. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, akkor Petőfi valóban ebben a kicsi házban húzta meg magát, amikor erre járt. 

Somoskői vár tornya

Fotó: MTI / Komka Péter

Káprázatos kilátásban lehet részük a látogatóknak, hiszen a somoskői várról remekül látni a Salgó várát is. De még pazarabb a látvány, ha felkeressük a Macskalyuk-bánya bejáratát és környékét, innen ugyanis mindkét építményt megfigyelhetjük.

Somoskői vár messziről

Fotó: MTI /Komka Péter

Várak Magyarországon!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése