nlc.hu
Szabadidő
Látványos fotókon a budapesti tűzijáték

Szent István, drónok, fényfestés – Ilyen volt budapesti tűzijáték

Az augusztus 27-re halasztott tűzijáték kerettörténetében egy kisgyermek álma elevenedett meg a Duna felett.

Rendben zajlott az augusztus 27-ére halasztott budapesti tűzijáték, amelyet több százezren néztek meg a Duna több mint négy kilométeres szakaszán – írta a Facebook-oldalán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

A Magyar Turisztikai Ügynökség korábbi közleménye szerint a 21 órakor kezdődött, a Tűz és fény játéka nevet viselő, az államalapítás és Szent István előtt tisztelgő hagyományos tűzijáték kerettörténetében egy kisgyermek álma elevenedik meg a Duna felett. A kisfiú a Szent Korona szellemével találkozva repül végig az államalapítás utáni magyar történelem nagy fejezetein a hódítók korától egészen a 20. századig.

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Az első blokkban az államalapítás utáni történelem eseményei álltak a középpontban, a második rész a Hunyadi-kornak és a nándorfehérvári diadalnak állított emléket, a harmadik szakasz az 1848-as forradalmat és szabadságharcot mutatta be, a negyedik pedig az 1956-os eseményeket emelte ki. A produkció utolsó percei a magyar történelmet, jelenünket és jövőnket állította párhuzamba.

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A 40 ezer pirotechnikai eszközt könnyen felismerhető, látványos motívumok és alakzatok színesítették, a műsort 600 drónból álló drónshow, fényfestés és fényshow egészítette ki. A hidak és Budapest egyes ikonikus helyszínei külön világítást kaptak, a látványt pedig tovább fokozták a Duna vizét színező, világító elemek és az égre vetített élő hologramok.

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én.

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én

Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A tűzijátékot az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) zivatarra figyelmeztető vészjelzése alapján halasztotta el egy héttel az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. Az OMSZ vezetőinek kirúgása miatt botrányos előzmények után tartották meg augusztus 27-én a mintegy 35 perces látványosságot. A Magyar Tudományos Akadémia vizsgálatot indított az ügyben. 

(nlc/MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top