nlc.hu
Szex
Egyoldalú szerelem - a szexológus válaszol

Nem feltétlenül van rá igényem, de virágot még sose kaptam tőle

Két éve vagyok együtt a barátommal, és úgy érzem, talonban tart. A kapcsolatunkról nem mondanám, hogy kezdetben az érzelmekre épült, de egy idő után túlléptünk a szexkapcsolaton. Össze is költöztünk, viszont felmondtuk a közös albérletet, mivel sokszor megyünk külföldre mindketten a munkánk miatt.  Nemrég elutaztunk ketten közel egy hónapra – ez volt az első közös nyaralásunk. Teljesen jól alakult, azt leszámítva, hogy még mindig nem mondta ki, hogy szeret, pedig azt hittem, ott végre sikerül. Én sem nyitok felé, mert úgy érzem, hogy nem a nő dolga elsőként szerelmet vallani. Amikor hazajöttünk az útról és újra találkoztunk, elmondtam neki, hogy valahogy az az érzésem, hogy távolságot tart. Azt is hozzátettem, hogy nem azt várom el tőle, hogy megkérje a kezemet, vegyünk egy házat, csináljunk gyereket, csak mindössze egy kis érdeklődést, törődést. Ha távol vagyunk egymástól, magától szinte sosem keres engem, persze ha én írok neki, érdeklődik. Nem feltétlenül van rá igényem, de virágot még sosem kaptam tőle. Minden étteremben, moziban, ahova megyünk, felezzük a számlát. Ahogy ezeket felsoroltam, láttam rajta, hogy nem egészen érti a problémámat. Így őszintén bevallottam, hogy ugyan nem szeretném elhagyni, mert nélküle nem tudom elképzelni az életemet, mégis, lehet, hogy az lenne a legjobb, ha ezt a kapcsolatot kettőnk között befejeznénk. A válasza az volt, hogy nagyon fontos vagyok neki és mindig nyitva áll a kapu, bármi okból kereshetem. Teljesen ledöbbentem, azóta nem folytatódott ez a beszélgetés.

– ezt az olvasói levelet Iza (ál)nevű olvasónk küldte nekünk, aki levelében arról ír, milyen az, amikor valaki nem szán egyáltalán időt a partnerére. Legyen az akár pár hónapos kapcsolat, affér vagy évek óta tartó párkapcsolat, házasság, fontos, hogy kifejezzük a partner számára, mennyire szeretjük. Ha ezek nincsenek meg, és törődés sincs, akkor a kapcsolatnak előbb vagy utóbb vége lesz, hiszen egyoldalúvá válik. Ahhoz, hogy kifejezzük valakinek, mennyire szeretjük, nem a nagy szavak kellenek hanem a cselekvések: a szeretetnyelvek például. Ha neked is van olyan szerelmi csalódásod, amit nehezen tudsz feldolgozni, ha elhagytak, vagy éppen te nem tudod eldönteni, szakíts-e vagy sem, Sereg Tímea szexológus tanácsadó és párkapcsolati mediátor várja a leveled a timea.sereg@centralmediacsoport.hu email címre. Akkor is várjuk a leveled, ha a szexuális életeddel kapcsolatban vannak kérdéseid, akár arról, te miért működsz úgy, ahogyan, akár a partnered működésével kapcsolatban vannak kérdéseid.

Hogyan tudod kifejezni, hogy szereted a partnered és te miből érzed azt, hogy szeretve vagy?

Abból, hogy ha többet beszélgetsz a partnereddel? Vagy ha kapsz valamilyen ajándékot? Esetleg abból tudod, hogy elviszi az autódat a szervizbe? Ezekből mind lehet érezni, ha valakinek fontosak vagyunk, ha szeretnek. A szívességek, mint amilyen például az, ha valaki megjavít egy számunkra fontos eszközt, egyike a szeretetnyelvünknek. Ahogy a közösen töltött minőségi idő is, ezt randikon, közös sétákon, beszélgetéseken keresztül megtapasztalhatjuk. Az ajándékozás is ilyen, legyen az nagyobb vagy kisebb tárgy (mint amilyen a boltból hozott csoki például), érezhetjük, hogy szeretve vagyunk. A szeretetnyelvekről sok-sok cikkben lehet olvasni, de viszonylag kevés szó esik arról, hogy ténylegesen a mindennapokban mit tegyünk, hogy a partner érezze, szeretjük. 

Olvasónk arról ír a levelében, hogy szexkapcsolatból alakult ki több köztük, majd találtak közös érdeklődési kört is: a külföldi munkák és az utazások ilyenek. Ez akár jó alapja is lehetne bármelyik kapcsolatnak, azonban olvasónk esetében a kölcsönösség hiányozhat a kapcsolatból. Akármilyen érzelmi mélységű is egy-egy párkapcsolat (szerelem, szeretői kapcsolat, alkalmi kapcsolat), a kölcsönösség az alapja, a bizalom mellett. Olvasónk várta a szerelmi vallomást, hiszen ő már elérkezett odáig érzelmileg, azonban nem kapott semmilyen jelet, sem szóban, sem tettekben.

Amikor pedig egy beszélgetésben elmondta, mi zavarja, gyakorlatilag megerősítést kapott abban, hogy a partnere számára ez a kapcsolat korántsem olyan fontos. Ez sajnos így egyoldalú szerelem, amiben olvasónk egyáltalán nem élhette meg az érzelmi szükségleteit. A csalódás sajnos bekövetkezett, de nemcsak akkor, amikor elutasító választ kapott, hanem már jóval korábban is sok-sok apró jele lehetett annak, hogy talán nem a legjobb a választás. A jó párkapcsolat titka a jó választás, ezt pedig onnan tudhatjuk, hogy a közösen töltött időben érezzük azt, hogy kellünk, hogy fontosak vagyunk.

Az elismerő szavak, mint a becézés, a kedves jelzők, a bókok, az, hogy a partner megköszöni, ha reggel kap egy kávét – ezek például mind rendkívül fontosak a kapcsolatokban. A köszönöm, a bocsánat, a sajnálom alapvető kifejezések, amikkel rengeteg felesleges vitát és nehéz érzést megelőzhetünk, persze csak akkor, ha nem gúnyolódva mondjuk, hanem őszintén így gondoljuk. Vannak párok, akik az együtt töltött évek alatt teljesen elfeledkeznek arról, hogy egymást dicsérjék, pedig ez az, amiből a legkevesebb van az életünkben: a munkahelyeken, a barátok körében, sokaknál a szülőktől sem érkeznek dicséretek, és az az alapvető hozzáállás, hogy ez a minimum elvárható tőlünk. Pedig a dicséret rendkívül motiváló, az életünk minden területén, a pozitív visszajelzéssel tudjuk, hogy jó úton haladunk. Párterápián ezt úgy lehet visszahozni vagy kiépíteni a párok életében, ha bevezetjük a dicsérőfüzetet, bugyután hangozhat, viszont nagyon erősen segíti a párok újbóli egymásra találását. 

A köszönöm, a bocsánat, a sajnálom alapvető kifejezések, amikkel rengeteg felesleges vitát és nehéz érzést megelőzhetünk (fotó: getty images)

A köszönöm, a bocsánat, a sajnálom alapvető kifejezések, amikkel rengeteg felesleges vitát és nehéz érzést megelőzhetünk (Fotó: Getty Images)

A minőségi idő azt jelenti, hogy odafordulunk egymáshoz és szánunk időt arra, hogy meghallgassuk a másikat. A legtöbb pár életében kialakult az a rossz szokás, hogy a mindennapokban alig beszélgetnek egymással érdemben, viszont a gyerekekről, a mindennapi logisztikáról, a pénzről, az evésről annál többet. Holott ha belegondolunk, egyetlen egy pár sem ezzel kezdi az ismerkedést: szóba se hozzuk az első randikon a problémáinkat, hanem órákon át csak egymással foglalkozunk. Ez az, ami hiányzik sokak életéből, pedig erre elég lenne akár heti kétszer egy-két óra is. Az is nagyon fontos, hogy amikor például a partner belép a szobába, akkor felnézzünk a számítógép vagy a telefon képernyőjéről és végighallgassuk azt, amit mondani szeretne. Akkor is, ha éppen benne vagyunk valamiben, hiszen nem lehet annyira fontos, hogy a párkapcsolatunk rovására menjen.

A közös beszélgetések, kettesben töltött órák teljenek azzal, hogy félretesszük a mindennapokat, és meghallgatjuk a partner vágyait, céljait, ambícióit. Kérdezzünk bátran egymástól olyasmit is, amit első randin tennénk: például azt, hogy melyik híres emberrel a múltból beszélgetne át egy estét, ki az, aki érdekli és miért? Ezek az órák lehetőséget teremtenek arra, hogy megerősítsük a köztünk lévő köteléket. Az is lehet közös cél, hogy valamilyen közösen végzett hobbit találjunk, akár a zene legyen az, akár a kertészkedés, de találjuk meg együtt azt a tevékenységet, amin keresztül minőségében többet lehetünk együtt.

Az együtt töltött idő mellett jó, ha apróságokkal is kifejezzük, gondoltunk a másikra. Az ajándékozás ilyen, amikor ajándékot kapunk, egyértelműen tudjuk, hogy a másik gondolt ránk, hogy érezzük ebben a mögöttes szándékot. Éppen ezért jó, ha apróságokkal lepjük meg egymást, lehet ez a bolti bevásárlás közben vásárolt apróság, vagy akár egy kendő, egy csokor virág, egyéb tárgyak, amik fontosak lehetnek a másiknak. A nagyobb értékű ajándékozás visszás is lehet, ezeket inkább tartogassuk a különösen fontos ünnepekre, házassági évfordulókra. A tárgyak ajándékozása és a beszélgetések mellett van még két olyan területe az életünknek, amin keresztül érezhetjük, hogy szeretve vagyunk. Az egyik a szívességek, a másik pedig a testi érintés. 

A szívességek a hétköznapokban egészen egyszerű tevékenységek is lehetnek, például egy kedvenc étel főzése, vagy akár a reggeli kávé elkészítése. A mindennapi szívességek időt, energiát és fáradságot igényelnek, éppen ezért nem szabad kikövetelni magunknak, és ne is azért csináljuk, mert a másik elvárja. Szabadon, saját indíttatásból jó, ha szívességet teszünk a partnernek, és akkor a legjobb, amikor kéri a segítségünket. Amikről idáig szó volt, akár egy baráti kapcsolatra is igazak lehetnének, nem feltétlenül egy szerelmi kapcsolat jellemzői.  Éppen az a legfontosabb különbség a barátság és a szerelmi kapcsolat között, amit utoljára hagytam: a testi érintés. A párkapcsolatokban az intimitás és a szexualitás azok a területek, ahol a leginkább megmutathatjuk szavak nélkül azt, hogy mennyire fontos a másik. 

Az intimitás nem szexet jelent, hanem az öleléseket, a csókolózást, az esti elalvás előtti összebújást, a kézen fogva sétálást például. A szexualitás is fontos, ez is a testi érintés része, azonban ha az ölelések, a csókok hiányoznak, akkor nehezebb lehet elkezdeni a szexet is. A rendszeres csókolózással, ölelésekkel elérhetjük, hogy közelebb érezzük magunkhoz a partnert, és ha ez megvan, akkor a szeretkezés minősége is kielégítőbb lehet. Mindegyikünknek más lehet a legfőbb szeretetnyelve, de akkor lehet összhangba kerülni a párkapcsolatokban, ha törekszünk arra, hogy mindegyik szeretetnyelvet használjuk. Így nem lövünk mellé, és a partner biztosan tudni fogja, hogy mik az érzéseink.

Az olvasói levélre visszakanyarodva, ismervén a szeretetnyelveket, látható a levélből, hogy olvasónk igen kevés jelét kapta annak, hogy fontos a partnerének. Lehetséges, hogy nem így van, és valóban vannak mélyebb érzései is a partnernek, azonban ha valaki nem tudja valamilyen formában kimutatni, akkor nem biztos, hogy sokáig fenntartható lehet a kapcsolat.

 

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu email címre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top