nlc.hu
Sztárok
Bill Gates, egy jótékony zsarnok története

Bill Gates, egy jótékony zsarnok története

Ha a világhírű komputercégekről készülne egy epikus mozifilm, akkor Bill Gates lenne sokak számára az ideális ősgonoszjelölt, akit könnyű utálni. Pedig könnyen válhatna belőle igazi főhős, ha nem a tönkretett cégvezetők mesélnének róla. Bár van három tizenéves gyereke, a vagyona nagy részét jótékony célokra szánja.

Dühöngő vadállat

Bill Gates, egy jótékony zsarnok történeteAz idén is a ma 58 éves Bill Gatest tartják a világ leggazdagabb emberének, vagyona megközelítőleg 72 milliárd dollár. Könnyű elképzelni, hogy aki ennyi pénzt összeszedett, az közben számos ellenséget is gyűjtött.

Nem kezdünk bele abba, amit a Wikipédiáról, lexikonokból és könyvekből is megtudhatunk a világ egyik leghíresebb programozójáról. Abban ugyanis semmi újdonság nincs, hogy ő alapította a Microsoft céget, és könnyű utánajárni, hogyan írta meg első programját 13 évesen, amikor még egyáltalán nem volt általános minden háztartásban egy számítógép.

Sokkal érdekesebb ennek a zseninek a magánéleti boldogsága, különösen annak ismeretében, hogy Gates munkatársai gyakran embertelennek tartották a vezetőjüket, aki például rendszeresen idiótának nevezte az ötleteiket, és az üvöltés, fenyegetőzés, lelki terror jellemezte a munkamegbeszéléseket. Gates maga sem tagadja, hogy munkában kérlelhetetlen, de szerinte ennek van egy jó oldala is.

Ahogyan a Forbes magazin fogalmazott, már régóta Bill Gates a technológia Darth Vadere, a pár éve elhunyt Steve Jobs ősellensége. A Csillagok Háborújának negatív hősét sem utálták többen, mint a Microsoft cég alapítóját és vezetőjét, akit gyakorta jelenítenek meg filmekben vagy játékprogramokban úgy, mint a közutálat tárgyát. Például a South Park filmben lelövik, amiért a Windows új programja nem a beígértnek megfelelően teljesít.

Amit szerzett, visszaadja

Imádom a Microsoftot: felkészített arra, amivel most foglalkozom. Éppen úgy, ahogy annak idején láttam előre a PC és az internet forradalmát, most látom magam előtt, ahogyan a gyermekhalálozási ráta csökken. Hosszú órákon át azon dolgozom, hogy minden részletét megismerjem ennek a témának, és elősegítsem a megoldást” – nyilatkozta Gates.

Nehéz lehet elképzelni, hogy őt, aki a munkatársai szerint érzéketlen, éppen a humanitárius tevékenysége miatt éltetik a világ több országában. Feleségével, Melindával együtt létrehozott alapítványuk életmentő vakcinák kifejlesztését támogatja, oltóanyagot juttat a nyomornegyedekbe, de támogatja a népességnövekedés megállítását, az újrahasznosítást is, aminek a kulcsa szerintük a kiemelkedően jó oktatás. A jótékonyság tölti ki manapság a Gates házaspár mindennapjait, két évvel ezelőtt például a vagyonuk harmadát tették be az alapítványba, 28 milliárd dollárt.

„Okos házban” lakik

Bill Gates, egy jótékony zsarnok története

„Kétségtelen, hogy ruhák és élelem tekintetében jól állok. Kétségtelen, hogy a pénz egy ponton túl már nincs hasznomra. Egyetlen értelme a vagyonomnak, hogy egy szervezetet hozzak létre, ami anyagi javakat juttat a világ legszegényebbjeinek” – nyilatkozta Bill Gates a Telegraphnak.

Persze, az „egy ponton túl” kifejezés mást jelent nekünk, hétköznapi embereknek, és mást Gatesnek, akinek Washington államban lévő birtokára közel egymillió dollár az éves adó. A Gates-ház összértéke ennek a sokszorosa. 18 méteres medencéjében víz alatti zene szól, hatalmas edzőterme egy profi csapat igényeit is kielégíti, a 93 m2-es étkezőben bőven elférnek azok a szerencsések, akiket vendégül lát a család. Persze a látogatókat nemcsak ez nyűgözi le, hanem az „okos ház” egyéb kütyüjei is, például az a chip, amelyre a vendég feltöltheti egyéni kívánságait (hány fok legyen a hálóban, milyen hangos legyen a zene, milyenek legyen a fényviszonyok), és a falba épített érzékelők mindent az igényeihez igazítanak, amikor a szobába lép.

És akkor elmentek a traktorgyárba

Bill Gates két lánya és egyetlen fia ennek ellenére nincs elkényeztetve. A legidősebb gyerek, Jennifer idén lesz 17, a fiú, Rory három évvel fiatalabb, Phoebe pedig a 11-et töltötte be idén. „A pénz nem szolgálja a javukat. Halálom után fejenként 10 milliót kapnak, a vagyonom 95%-át jótékonysági célra szánom” – mondta Gates.

A családi nyaralásokat sem egy ötcsillagos szállodában töltik, hanem például az Antarktiszon, vagy megnéznek egy erőművet. Mivel Gates vagyonát javarészt befektetésekből szerzi, és részesedése van többek között a Four Seasons hotelben, de egy tarktorgyárban is, ezeket is felkereste már a gyerekeivel, hogy tanulhassanak a cégek működéséből. Az üzletember szerint ugyanis nem lehet elég korán elkezdeni a tanulást.

„A bakancslistámon már csak egy dolog szerepel: nem szabad meghalnom!” – viccelődött egy interjúban. Mindez nem is rossz teljesítmény valakitől, aki kibukott a Harvardról.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top