nlc.hu
Sztárok
Gáspár Laci: Te füves vagy, menjél innen

Gáspár Laci: Te füves vagy, menjél innen

Enyhén szólva kiakadt Istenes Bence műsorában, és nekiállt mesélni. Gáspár Lacit a sztorizáson túl még a húga, a nála jóval fiatalabb Szimonetta is kiborította.

Gáspár Laci a húgával, Sziszóval tűnik fel a Hagyjál főzni! mai adásában, és elég sokat elárul arról az időszakról, amikor szinte apaként vigyázott rá. “Amikor Szimonetta megszületett, akkor én már 18-19 éves voltam. Ennek ellenére mindig én vigyáztam rá, pelenkáztam, mintha a saját gyerekem lett volna. Később aztán volt, hogy elzavartam egy udvarlóját, mert nem volt jó forma. Nem is jelentkezett többet” – árulta el Gáspár Laci Istenes Bencének. Mint kiderült, Gáspár meglátta a fiút, aki szerinte túl “bobmarlis” volt, a nagy raszta haj pedig egyet jelentett nála azzal, hogy a fiú füves. Meg is mondta neki, hogy “te füves vagy, menjél innen”

Miközben Szimonetta ugrál, a sztorizáson túl Gáspár rájön az ideg, mivel Szimonetta önállósítja magát a konyhában, és úgy véli, igyekezetével értékes perceket veszítenek. “Sziszó, idefigyelsz! A húst fogd meg! Most megint hova mész? Ott a vágódeszka, minek hozol még egyet?” – kezdi az üvöltést Gáspár, de közben Istenes Bence észreveszi, hogy Sziszó fel sem használta az egyik krumplit, amit korábban hosszú perceken át akkurátusan pucolgatott. “Sziszó, már vágnod kéne a húst, mit csinálsz?” – kérdi húgától Gáspár Laci, majd látva testvére lassúságát, viccesen hozzáteszi: “Szaladj, hozz egy harmadik vágódeszkát!”

Gáspár és húga egyébként biztosra mentek: baconba tekert sertésszüzet készítettek rozmaringos burgonyával és fokhagymás-tejfölös mártogatóval, anno ezt főzte Gáspár az egyik Vacsoracsatában, és azt a hetet meg is nyerte vele.

A Hagyjál főzni! kedd este 20:30-kor látható az RTLII-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top