nlc.hu
Sztárok
„Feltűnt, hogy egyre jobban hasonlít rám” – Eltitkolt szerelemgyerekek és letagadott afférok Hollywoodban

„Feltűnt, hogy egyre jobban hasonlít rám” – Eltitkolt szerelemgyerekek és letagadott afférok Hollywoodban

Néha az apa is csak évekkel később jön rá, hogy van még egy gyereke. Más viszont nem is akar tudni róla.

Owen Wilsonnak még októberben született meg a kislánya, de hallani sem akar arról, hogy találkozzon a kis Lylával. Sőt, korábban apasági tesztet kért, hogy kiderüljön, igazat állít-e egykori szeretője, Varunie Vongsvirates. A kislány a harmadik gyereke a 49 éves színésznek, ráadásul a két fia is két különböző nőtől született, és egyikük sem tervezett baba volt.

A hollywoodi sztárok viszonyaiból egy egész csatornára való szappanoperát lehetne forgatni: megcsalások, eltitkolt szerelemgyerekek, apasági tesztek, eltávolodás vagy éppen nagy összeborulás. Összegyűjtöttünk néhány érdekes történetet. 

Eddie Murphy

A színész leginkább komikus szerepei miatt vált híressé, de a Spice Girls egykori énekesnőjével, Mel B-vel folytatott viszonya csöppet sem vicces. A pár még 2006-ban volt rövid ideig együtt, majd egy évvel később megszületett a kislányuk, Angel Iris.

Eddie Murphy eleinte nem vállalta a gyereket, azt mondta, nem tudja, kié lehet, és amíg nem bizonyosodik be, ki az apja, korai bármit kijelenteni. A bizonyíték azonban hamar meglett, ugyanis DNS-vizsgálatot végeztek, és kiderült, hogy a színész a kislány apja.

Ez nagy változást nem jelentett az apa-lánya kapcsolat szempontjából, ugyanis Murphy egyáltalán nem foglalkozik a már 11 éves lányával. Az ügyvédje szerint egyszerűen nem érdekli a színészt a gyereke, akit születése óta egyszer sem látott, és ezen a jövőben sem akar változtatni.

Még a tartásdíjról is csak hosszú jogi huzavona után tudtak megegyezni Mel B-vel. A hírek szerint havonta 51 700 dolláros gyerektartást fizet, amíg lánya be nem tölti a 18 éves kort, ez összesen több mint 10 millió dollárt jelent majd. Ennek a megállapodásnak lehetett az is a része, hogy Melanie Brown nem árulhat el személyes részleteket Eddie Murphyvel kapcsolatban, különben borsos összeget fizethet a titoktartás megszegéséért. Így valószínűleg a hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvének sem ez lesz a legizgalmasabb fejezete.

Murphynél jóval erősebbek az apai érzések Mel B exférjében. Stephen Belafonte a bíróságon szeretné érvényesíteni apai jogait: a férfi azt követeli, hogy mint Angel Iris egykori nevelőapjának, neki is legyen láthatási joga. Az énekesnő azonban ezt nagyon nem szeretné, mert szerinte a volt férje rossz apa, és őt is többször bántalmazta.

A most 57 éves Eddie Murphynek egyébként hamarosan megszületik a tizedik gyereke.

Arnold Schwarzenegger

Az egykori testépítő világbajnok, majd hollywoodi filmsztár és kaliforniai kormányzó 25 év házasság után költözött külön a feleségétől, Maria Shrivertől 2011-ben (amiből aztán évekkel később válás lett). Bár a döntést annak idején személyes és szakmai átalakulással magyarázták, pár nappal később kiderült, hogy Schwarzeneggernek van egy balkézről született 14 éves gyereke.

A fiú még 1997-ben, Arnold házassága idején jött világra, miután a férfinak éveken át viszonya volt a házvezetőnővel, Mildred Patricia Baenával, ráadásul a Joseph Baena nevű gyerek csak öt nappal később született, mint Schwarzenegger másik fia, Christopher. A világ azonban évekig semmit sem tudott erről, és a sors fintora, hogy a gyerek hétéves koráig maga az apa sem sejtette, hogy a házvezetőnő fia tőle van. Ám a hasonlóság nagyon szembetűnő volt.

Akkor kezdett el egyre jobban rám hasonlítani Joseph. Ekkorra raktam össze a képet

– vallotta be később a színész.

Schwarzenegger az ügy napvilágra kerülése után elismerte, hogy ő a gyerek biológiai apja. Mentségére legyen mondva, hogy azóta gyakran mutatkoznak együtt, és többször elmondta azt is, mennyire büszke a fiára.

Steve Jobs

Az egyesek által látnokként tisztelt egykori Apple-vezér, Steve Jobs is érintett volt egy apasági vitában. Csupán 23 éves volt, amikor megszületett a lánya, Lisa Brennan-Jobs. Először el sem akarta ismerni az apaságot, három évig pedig rá sem nézett korábbi szerelmére, és nem is támogatta Chrisann Brennant, aki alkalmi munkákból tartotta fenn magát és a kislányát.

Végül a bíróság 1980-ban kötelezte gyerektartásra Jobst, a techguru pedig igyekezett minél hamarabb lezárni a pert. Lánya önéletrajzi könyve szerint ennek az állt a hátterében, hogy pár nappal később tőzsdére vitték az Apple-t, így Jobs hamar milliomos lett, de nagyon alacsony gyerektartást kellett fizetnie.

Amikor Jobs már a feleségével élt együtt, Lisa is hozzájuk költözött, ám ebben sem volt sok köszönet. Állítólag direkt nem szereltetett fűtést a lány szobájába, hogy megtanulja értékelni a kis dolgokat, és 9 éves korában a szexuális preferenciáiról faggatta a gyereket. Miközben Jobs rendszeresen cserélgette a luxusautóit, hallani sem akart arról, hogy a régi kocsit megkapja a lánya, és rendre Lisa fejéhez vágta, hogy egy fillért sem kap a pénzéből. Utóbbi ígéretét végül Steve Jobs nem tartotta be, a most 40 éves Lisa végül kapott az örökségből.

Steven Tyler

Az Aerosmith énekesének még 1977-ben volt néhány hónapig tartó kapcsolata Bebe Buell modellel, aki később terhes lett, és egy kislányt hozott világra.

Akárcsak Schwarzenegger esetében, róla sem derült ki sokáig, ki is az igazi apja. Liv egészen 8 éves koráig úgy hitte, hogy a mostohaapja, Todd Rundgreen a biológiai apja – már csak azért is, mert az ő nevére anyakönyvezték. Csak akkor lett gyanús a dolog, amikor feltűnt neki a hasonlóság.

Nagyjából összeraktam mindent, mert Steven ugyanúgy nézett ki, mint én. Ráadásul van egy féltestvérem is, Mia. Mikor őt észrevettem egy koncerten a színpad mellett, olyan volt, mintha az ikertestvéremet láttam volna

– emlékezett vissza a hatalmas felfedezésre Liv Tyler, akinek aztán az anyja is felfedte a titkot.

Tylerék 1993-ban (fotó: Getty Images)

Az apa és a féltestvérek egyébként azóta jó viszonyt ápolnak egymással, Liv pedig nagyon hálás a nevelőapjának is, akit szintén apjának tekint.

Hugh Grant

Ha a sztárok kusza nő- és gyerekügyeiről van szó, Hugh Grant viszi a pálmát, de minimum különdíjat érdemel. Az Igazából szerelem színésze viszonylag későn, 51 éves korában lett apa, de aztán rövid idő alatt bepótolta a lemaradását – még gyorsabban is, mint kellett volna.

Első gyerekének az édesanyja a nála csaknem 20 évvel fiatalabb kínai származású színésznő, Tinglan Hong volt, akivel pár éjszaka után fogant meg a kislányuk. A nővel nem volt felhőtlen a kapcsolata, pár nappal a baba megszületése után Grant már egy nála 30 évvel fiatalabb német énekesnővel csókolózott Berlinben. Aztán valahogyan mégis rendezte a viszonyát gyerekének anyjával, és 2012 decemberében megszületett a második babájuk, Felix Chang.

Egy kis botlás még belefér, mondhatnánk, de még csak most jön a csavar. Kiderült, hogy a színésznek közben született egy harmadik gyereke is a Londonban élő svéd tévéproducertől, Anna Elisabet Ebersteintől 2012 szeptemberében, alig három hónappal azelőtt, hogy Hongtól megszületett volna a babája. Vagyis 15 hónap alatt három gyereke született két nőtől.

A svéd tévéstől további két gyereke született – legutóbb 2018-ban –, így a színész ma már ötgyerekes apa. A kacifántos történések után úgy tűnik, az örök agglegény Grant elhatározta magát: idén, 57 éves korában össze is házasodott Ebersteinnel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top