nlc.hu
Sztárok
Pásztor Anna 48 évesen elégedett az életével

Pásztor Anna: „Egy olyan forgószélben vagyok, ami embertelen tempót diktál”

A napokban ünnepeli negyvennyolcadik születésnapját, de cseppet sem aggódik a kora miatt. Sőt, azt mondja, ő most érzi magát a legjobban a bőrében. Pásztor Anna az nlc-nek mesélt a táncórákról, a gyerekeiről és arról, hogy mire készül nemsokára.

Hogyan változott az életed, mióta szerepelsz a TV2 Dancing with the Stars című műsorában?

Mindig is vonzott a tévézés, de ez a műsor tudott újat mutatni. Ez nekem most olyan, mint egy tornádó. Egy olyan forgószél, ami embertelen tempót diktál. Heti hét napot kell ahhoz dolgozzunk a táncpartneremmel, hogy minden a helyére kerüljön az élő adásokra. Mindennap kemény próbák, ráadásul nemcsak fizikailag, de mentálisan is készülni kell. Hiszen a produkciónkat több mint egymillió ember látja, magunkat is rendbe kell tenni agyban. De minden percét nagyon élvezem. A próbák mellett nevelem a gyerekeket és sokszor éjjel vásárolok be benzinkutakon, mert csak akkor van időm rá. Otthon szalad a ház, pedig én nagyon utálom a rendetlenséget. De ezt el kellett engednem, mert most egy olyan időszakot élünk, ahol nincs időm minden pillanatban rendet tenni. Szóval az életünk most fenekestül felfordult, de szeretem a random dolgokat, alig várom a következő adást.

Megnézem
Összes kép (3)

Szeretnél nyerni?

Soha nem voltam olyan típus, aki a nyerésre koncentrál. A lényeg, hogy jól érezzem magam benne. Nekem a tánc most igazi kikapcsolódás. Ez most az „énidőm”, amit baromira élvezek. Ráadásul olyan táncoktatást kapok a partneremtől, Köcse Gyuritól, hogy nem is kívánhatnék jobbat. Profi táncórákat kapok, mégpedig egy világbajnoktól, így muszáj nekem is profin teljesítenem.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

🙂 ...ALL YOU NEED IS LOVE!!! @iloveszentendre

Pásztor Anna (@pasztorannaenekes) által megosztott bejegyzés,

Van segítséged ebben az időszakban? Ki van a gyerekekkel ilyenkor?

Az anyukám hetente többször is jön Dabasról, hogy a gyerekekkel legyen. Nagy segítség, hálás vagyok ezért neki. Ha pedig ő nem tud itt lenni, akkor a gyerekek ovi után bejönnek velem a próbára, viszek nekik enni, inni, játékokat és jól elvannak. Zoé imád táncolni, már keringőzni is megtanult Gyurival. Benji pedig a nagy kamerákat szereti, jóban van az operatőrökkel, ő is feltalálja magát a stúdióban.

Sokat változtatott rajtad az anyaság?

Rengeteget. Értelmet nyert az életem. Értelmet nyert a múltam, és az, hogy van miért, kikért dolgozzak, pénzt keressek. Olyan, mintha egy óriási viharban versenyző hajó lennék, de kaptam volna az útra azért az élettől egy vasmacskát. Ezt úgy értem, hogy ők nekem egy olyan bázis, ahol lehorgonyozhatok, hiszen ők nekem a nyugalom szigete. Persze én vagyok a kiszolgáló személyzet, aki naponta negyvenszer főz, tálal, felszolgál, takarít, bevásárol, mos, szórakoztat, de ez így van rendjén. Szeptembertől például ovibeszoktatáson voltunk, mindketten most kezdték az óvodát, én pedig ott ültem velük bent a foglalkozásokon, négy hétig, minden nap. Nem akartam azt, hogy hirtelen megtörjenek, hogy váratlanul otthagyom őket, velük rajzoltam, tanultam, mindent együtt csináltunk, amit kellett. Egy kicsit én is ovis lettem.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zozo 4 éves:)))

Pásztor Anna (@pasztorannaenekes) által megosztott bejegyzés,

Zoé négyéves, Benji pedig nemsokára iskolás lesz. Miért csak most kezdtétek az ovit?

Mi hippi család vagyunk és valaki mindig volt otthon, ezért nem is erőltettem az óvodát. De mivel Benji most már iskolaköteles lesz, ezért el kellett kezdeni. Együtt adtam be őket óvodába, hogy mindkettőjüknek könnyebb legyen. Most már kezdik megszokni, én pedig büszke vagyok rájuk. Persze az első négy hét után, amikor már nem mentem be velük, akkor kint ültem az autóban és vártam rájuk. Ha valami történt volna, ott vagyok rögtön.

Akkor te az a típusú anya vagy, aki bármikor leül velük játszani, ugye?

Ha anyukám van velük, akkor hatalmas játszótérré válik a lakás. Vele mindig minden játékra jut idő. Szeretnek vele kreatívkodni, rajzolni, színezni, és persze a zene az mindig fontos számunkra, sokat énekelünk együtt. Az a szerencse, hogy ők nagyon jó testvérek, és jól eljátszanak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

10 éve:) JOKISTÍZÉV!!!!:)))

Pásztor Anna (@pasztorannaenekes) által megosztott bejegyzés,

Jut időd magadra is a tánc és a gyerekek mellett?

Nekem kikapcsolódás a zenekarom, illetve a fellépések, én így töltődöm. Most nincsenek koncertek, ezért különösen örülök, hogy tévézhetek. A fodrászt, körmöst nem tartom életbe vágóan fontosnak, de a szereplések miatt muszáj, hogy ezeket is beiktassam az életembe. Szaunázni szeretek nagyon, bár most nincs időm rá, illetve, ha akad egy fél órám este, amikor a gyerekek elalszanak, akkor jógázni, meditálni szoktam. Edzésekre szerencsére nincs szükségem, a rockkoncertek tökéletes konditermek, ahogy a tánc is.

Nem félsz az öregedéstől?

Negyvennyolc éves leszek november 26-án, de úgy érzem, hogy belül még mindig tinédzser vagyok. Marsi Anikó például nagyon félt attól negyvenöt évesen, hogy mit szólnak majd a nézők, és nem tartják-e őt öregnek a tánchoz. Pedig szerintem sem a negyvenöt, sem a negyvennyolc, sem Détár Enci ötven plusza nem sok. Ez szerintem emberfüggő. Ha az ember pszichéje fiatal marad, akkor nem lehet baj. Nem foglalkozom a korommal, sokszor olyan részlegen vásárolok ruhákat magamnak, ahol tini cuccok vannak. Ezeket szeretem, és ebben érzem jól magam. De odafigyelek, hogy karban tartsam a testem, szellemem és a lelkem. Sokszor vásárolok tinirészlegekről áruházakban, ott vannak a kényelmes, menő cuccok, én meg felveszek bármit, gyereklelkem van. Ez egyébként a viselkedésemben is meglátszik. A forgatásokon folyton ránk szólnak Horváth Tomikával, hogy csúszkálunk a korláton és bohóckodunk a többieknek a próbákon. Jól érzem magam a bőrömben. A mostani magamat jobban szeretem, mint bármikor ezelőtt, semmi esetre sem mennék vissza az időben. Nőként, emberként, anyaként is sokkal jobban szeretem magam, mint bármikor előtte. Jóban vagyok a tükörképemmel.

Pásztor Anna sokat foglalkozik a bőre ápolásával (Fotó: TV2)

Pásztor Anna sokat foglalkozik a bőre ápolásával (Fotó: TV2)

Foglalkozol is a szépségápolással?

A bőröm ápolásával nagyon sokat. Vannak praktikáim, amikre mindig időt szakítok. Már tizenhét éves korom óta elkezdtem figyelni arra, hogy karban tartsam a testemet, ápoljam az arcomat, egy puha szőrű kefét használok, heti rendszerességgel radírozom az arcomat, és a testemet is. Körömkefével szoktam átmasszírozni a combomat, utána pedig forró vizes zuhany, majd hideg zuhany jön. Ez jót tesz a bőrnek, vitalizál. A házi praktikákon kívül van egy nagyon jó bőrgyógyászom, Dr. Kiss Anikó, akihez már jó pár éve járok. Ő csinál nálam kisebb regeneráló arckezeléseket, évente kétszer. Legutóbb Skin Booster kezelésen jártam.

Az étkezésedre is ügyelsz?

Most nagy életmódváltásom volt. Öt-hat kilótól meg is szabadultam. A szénhidrátokat minimálisra csökkentettem és nincs édesség. Reggelire zabot eszem szárított gyümölcsökkel. Sokszor készítek vitaminturmixokat kókusztejjel, gyömbérrel, és azt kortyolgatom napközben. Sok halat és salátát eszem, és fehérjeszeleteket.

Séf tanfolyamon is voltál és online oktatást is tartottál a karantén idején. Hogy jött az ötlet?

A Masterchef VIP után fejembe vettem, hogy megtanulok profin főzni. Ezért végeztem el az egyéves nemzetközi séfiskolát. Az online oktatás pedig egy spontán ötlet volt, Mizsei János mesterséf felhívott, hogy unatkozik a karantén alatt, csináljunk valamit és kitaláltuk, hogy online oktatjuk majd a nézőket. Fél évig tartott a ZÚZ(D)A, ez volt ugyanis a műsor címe. Huszonegy napot forgattunk és nemsokára folytatjuk. Ez egy rendhagyó online főzőműsor volt, nem recepteket tanítottunk meg, hanem magát a főzés tudományát. Egy igazi gyorstalpaló volt. Ingyenes séftanfolyam. A késhasználattól az előételeken, a mártásokon, a leveseken keresztül a sültekig, mindent megmutattunk, hogyan kell jól elkészíteni. Mivel szerették a nézők, ezért szeretnénk a jövőben folytatni az online műsort.

Mennyire veszed hasznát a mindennapokban a séftudásodnak?

A gyerekeknek nem lehet új dolgokat beiktatni az életükbe, mert rögtön észreveszik, ha például nem abból az alapanyagból készült az étel, mint korábban. Egészen apró dolgokat tudok csak változtatni. A kedvencük a sajtos tészta és a chicken nuggets, ezzel bármikor levehetem őket a lábukról.

Ha olvasnál még Dancing with the Stars szereplőkkel készült interjúkat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top