nlc.hu
Sztárok
Király Viktor az apaságról

Király Viktor: „Nehéz teljesen átadnom magam az otthonülő apa szerepének”

Király Viktor otthonülős apukává vált, pedig korábban leginkább magára figyelt.

Király Viktort teljesen megváltoztatta az apaság, az énekes Börcsök Vikinek és Pető Zsófinak, az Anyád hogy van?! vloggereinek mesélt erről a videósorozat rendhagyó epizódjában. Az énekes kisfia tavaly májusban született. Párjával, Virág Anitával nagyon boldogok voltak, amikor kiderült, hogy bővül a családjuk, Viktorban azonban addig teljesen ismeretlen érzések törtek fel az apaság hatására: megismerte, milyen az igazi aggodalom.

„Egy ideje beszélgettünk róla, hogy szeretnénk babát, de én magam is egy nagy gyerek vagyok, mindig azt mondtam, hogy nem vagyok elég érett hozzá. Tologattam az egészet, de persze nem lehet megállítani azt, aminek jönnie kell. Nagyon paráztam az elején, de hála Istennek, minden szuperül alakult. Anita várandóssága viszonylag könnyű volt, úgy viselte, mint egy hős, nem olyan volt, mint ahogy azt sok filmben látjuk: nem volt házisárkány, egyszer se küldött le hajnali kettőkor egy gyorsétterembe. Kolen természetes úton jött a világra, ráadásul egy hónappal korábban indult be a szülés, egy sima ultrahangon benntartottak minket. Az apás szülés zseniális volt, a Covid miatt öt napon keresztül bent voltunk mindhárman a kórházban, mivel aki bement, az nem jöhetett ki” – emlékezett vissza Viktor, aki arról is beszélt, hogyan változott kapcsolata a feleségével.

„Mióta szülők lettünk, sokkal komolyabb lett a kapcsolatunk Anitával, mindketten érezzük a felelősségünk súlyát. Nekem az egész élethez való hozzáállásom megváltozott, rájöttem, hogy nemcsak a holnapra kell gondolni, hanem hosszú távra is. Például angolul beszélek hozzá, hogy ezzel is könnyebb legyen neki később, sőt már most az iskolákon gondolkodom. A gyerek előtt nagyrészt csak magammal foglalkoztam, ez már nem így van. Parás lettem” – magyarázta az énekes, aki az apaság nehézségeiről mesélt.

„Előfordul, hogy nem könnyű, hiszen Kos a csillagjegyem, egyszerűen mennem kell, nehéz teljesen átadnom magam az otthonülő apa szerepébe, de mégis ezt teszem. Anita azonban tényleg mindent megcsinál, azt nem lehet mondani, hogy én viszem a »balhét«. Az estéket felosztottuk korábban, de mostanában Kolen iszonyatosan anyás lett, nem alszik el velem, csak az anyjával. Az elején Anita azzal szórakozott, hogy rám bízta a pelenkázást, de aztán ezt elengedte – egyszerűen ő jobb benne. Az esti fürdetés azonban az enyém. Lehet, hogy nem pelenkázom, de én vagyok a támasza a családomnak. Tényleg ott vagyok egész nap, figyelem őket, és azonnal beavatkozom, ha szükséges” – árulta el a friss apuka, akit érzelmileg is mélyen érint az új élethelyzete.

„Bevallom, volt olyan pillanat, amikor én is sírtam, az elmúlt időszak egy igazi érzelmi hullámvasút volt számunkra. Kolen tényleg nagyon anyás, még az is harc volt az elején, hogy rám mosolyogjon, de azt elértem. Aztán még a terhesség alatt elterveztem, hogy majd mindennap zongorázni, gitározni fogok a babának, de egy ideig ezt kicsit sem nem értékelte. Ez persze bántotta az egómat. Nemrég azonban megtört a jég, kiadtam egy új dalt, a Szabadesést, amit elkezdtem dúdolni neki, erre elkezdett koncentrálni, figyelni, és szemezett velem, láttam rajta, hogy érzi a zenét és megvolt köztünk a kapcsolat” – tette hozzá Király Viktor.

király viktor virág anita

Király Viktor és Virág Anita (Fotó: Smagpictures)

Legfrissebb sztárhíreink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top