nlc.hu
Sztárok
Jean-Paul Belmondo gyerekei és nagy szerelmei

Jean-Paul Belmondo értük rajongott: a filmjei tették ismertté, a családja tette naggyá a francia sztárt

A francia mozi mitikus alakja, Jean-Paul Belmondo 2021. szeptember 6-án hunyt el, és 10-én helyezik örök nyugalomra. Az utolsó másfél évtizedben már visszautasított minden filmszerepet, mert idejét a számára legfontosabbakkal akarta tölteni, a gyerekeivel és unokáival.

A francia filmezés „nemzeti kincsének” nevezték Jean-Paul Belmondót, aki hosszú ideje tartó betegség után elhunyt. A 88 éves színész számtalan filmszerepben bizonyított és hatvan éven át szerepelt a francia újságok, magazinok címlapján. Igaz, számtalan nőügye volt, mégis elkerülték az olyan világra szólóbotrányok, mint régi barátját, Alain Delont. Franciaország csütörtökön állami gyászszertartáson búcsúztatta el Belmondót, temetésére szeptember 10-én délelőtt, Párizsban kerül sor. Bár a színész az utolsó másfél évtizedben nem vállalt filmszerepeket, alakításait máig emlegetik.

Állami gyászszertartáson búcsúztatták el Jean- Paul Belmondót, akinek a koporsója mögött felsorakozott a családja
Megnézem
Összes kép (3)

„Most itt az ideje élvezni az életet, visszavonultam. Semmi sem vár már rám a színpadon vagy a képernyőn, hacsak nem kínálnak fel egy utolsó izgalmas projektet, amire nem tudok nemet mondani. Szeretném, ha a legjobb formámra emlékeznének az emberek, van elég szép emlék, kihasználom a hátramaradt időmet, hogy azt a gyerekeimmel és az unokáimmal töltsem. Tudod, sokat dolgoztam” – mesélte 2015-ben Belmondo

Belmondo életében mindig a család állt a középpontban, szüleiről csak szuperlatívuszokban mesélt, és bár többször is elvált, az élete nőit is csak szeretettel emlegette. Elodie Constantin egy fiatalkori szerelem volt és három gyerekkel ajándékozta meg a színészt: Patricia 1953-ban született, amikor Jean-Paul Belmondo csak 21 éves volt, két fiatalabb testvére, Florence 1959-ben, míg Paul 1963-ban jött világra.

1959: Jean-Paul Belmondo és az első felesége kamaszként szerettek egymásba
Megnézem
Összes kép (4)

A házaspár 1965-ben vált el, és nagyjából ekkor került össze Belmondo és Ursula Andress, akivel a színész az Egy kínai viszontagságai Kínában című vígjátékot forgatta. 

Jean Rochefort, Ursula Andress, és Jean-Paul Belmondo a Kínai viszontagságai Kínában című film forgatásán 1965-ben
Megnézem
Összes kép (3)

Később Belmondo szintén egy forgatáson szeretett bele Laura Antonellibe, akit az Egy válás meglepetései című filmben szerepelt a színésszel 1971-ben és 1979-ig éltek együtt. Carlos Sotto Mayor brazil sztár a nyolcvanas évek elején volt a színész barátnője.  

Jean-Paul Belmondo és Carlos Sotto Mayor 1986-ban egy bulin

Jean-Paul Belmondo és Carlos Sotto Mayor 1986-ban egy bulin (Fotó: Foc Kan/WireImage)

A pár kapcsolata nem szakadt meg, az elmúlt években többször is találkoztak, hol a tengernél töltöttek egy együtt néhány napot, hol Párizsban a barátaikkal ebédeltek. A színésznő összetörten búcsúzott élete szerelmétől a közösségi oldalán.

1989-ben kezdődött Belmondo és Nathalie Tardivel viszonya, 2002-ben pedig Natty a sztár felesége lett, majd a következő év augusztusában megszületett a kislányuk, Stella. Bár a házasság 2008-ban véget ért, a pár kapcsolata baráti maradt és a gyerekük érdekében sokszor találkoztak.  

„Ahogy a szenvedély nem bírta középszerűséget, kölcsönös megállapodás alapján, úgy döntöttünk, hogy különválunk. Még mindig szeretjük egymást , de ez már nem több szeretetnél” – mesélte a szakítás évében Natty a francia Gala magazinnak. Az asszony azóta sem ment újra férjhez, és az ötvenes éveiben 

A színész 2013-ben a Paris Match magazinnak mesélt a volt feleségéről, és akkor is csak szeretet volt a hangjában. 

„Natty a legszebb ajándékot adta nekem, amit egy férfi kaphat egy nőtől: a lányomat, Stellát. Ha az élet el is választott minket, soha nem felejtem el a gondoskodását és az állandó segítségét, amikor ápolt engem az agyvérzésem után. Odaadó szeretet az övé” – emlékezett vissza Belmondo a 2001. augusztusi korzikai nyaralásra, ahol Guy Bedosszal éppen a parton voltak, amikor rosszul lett. 

Jean-Paul Belmondo és Nathalie Tardivel 1989-ben a kapcoslatuk elején
Megnézem
Összes kép (4)

A betegség után Belmondo mozgása nehézkes volt, sokszor csak bottal tudott sétálni, de a gyerekei és az unokáig kedvéért erőn felül igyekezett, hogy a lehető legjobb formába jöjjön. A családja ugyanis mindennél fontosabb volt számára, és a gyerekei, az unokái mindig is rajongtak érte. 

„Sosem akartam, hogy bármelyikük is a nyomdokaimba lépjen. Ketten mégis megtették, Victor, aki a filmezést választotta, illetve az unokaöcsém, Olivier is ez a vonalat folytatja. De nálunk mindenki azt csinál, amit akar. Mindig hagyom, hogy a gyerekeim azt tegyenek, amit akarnak, nem kényszeríthetem őket, az szörnyű is lenne” – cnews.fr néhány évvel ezelőtti interjújában.

Legidősebb gyereke elvesztését sosem heverte ki a színész. Patrícia akkor született, amikor még Belmondo 21 évesen éppen csak a karrierjét kezdte építeni, és a kezdetektől ott volt az apja mellett, így őt is beszippantotta a filmes világ. Forgatókönyvíróként, és színészként is kipróbálta magát, végül az előbbi mellett tette le a voksát, ám 1994-ben az alig 41 éves Patrícia tragikus körülmények között meghalt: a lángokba borult párizsi lakásában rekedt, és túl későn találtak rá ahhoz, hogy segíteni tudjanak rajta.

Patricia Belmondo esküvőjén együtt ünnepelt a család

Patricia Belmondo esküvőjén együtt ünnepelt a család (Fotó: Bertrand Rindoff Petroff/Getty Images)

1960-ban született Florence Belmondo, aki mindig is visszahúzódó alkat volt. Férjével, Chris Watersszel az Egyesült Államokba költözött, és három gyerekük született: 1988-ban Annabelle, ő volt Belmondo első unokája, akire később felfigyelt a modellszakma, majd 1993-ban és 1997-ben két fiú érkezett a családba, Christopher és Nicholas.

Jean-Paul Belmondo lánya, Florence és a családja egy New York-i családi találkozáson

Jean-Paul Belmondo lánya, Florence és a családja egy New York-i családi találkozáson (Fotó: Florence Belmondo)

„Már nem vagy ott, ahol voltál, de mindenhol ott vagy, ahol én vagyok” – búcsúzott a közösségi oldalán édesapjától egy Victor Hugo-idézettel Florence. Az apa-lánya kapcsolat a fizikai távolság ellenére is mindvégig szoros maradt. 

Jean-Paul Belmondo és lánya, Florence

Jean-Paul Belmondo és lánya, Florence (Fotó: florencebelmondo/Instagram)

Jean-Paul Belmondo egyetlen fia, Paul 1963 áprilisában született. Apjához hasonlóan ő is mindig szeretett veszélyesen élni, talán nem véletlen, hogy végül autóversenyző lett. Paul Belmondo versenyzett a Forma-1-ben, részt vett az Andros Trophyn, Párizs-Dakar, a Le Mans-i 24 órás versenyen és sorolhatnánk tovább. Amióta már nem versenyez, tanácsadóként tevékenykedik, illetve több versenyt kommentál különböző csatornákon.

Színészként is kipróbálta magát, 1988-ban kapta meg első szerepét, néhány évvel később a Nyomorultak egy feldolgozásában is szerepelt. Utoljára 2012-ben láthattuk őt színészként.

Paul Belmondo felesége, Luana Tenca kulináris rovatot vezet és a párnak három közös gyereke született: Alessandro, Victor, és Giacomo.

„Nálunk családi hagyomány volt, hogy a fiúgyerek az apja nevét viszi tovább, de Paul fiam nem követte a tradíciókat, ezzel sincs semmi baj, bár örültem volna” – mesélte egy hat évvel ezelőtti tévés interjúban a színész. 

Jean-Paul Belmondo a családjával ünnepelte a születésnapját idén áprilisban
Megnézem
Összes kép (3)

40 évvel egyetlen fia születése után Jean-Paul Belmondo ismét apa lett, Natty kislánnyal ajándékozta meg 2003-ban. A színésznek nagyon szoros kapcsolata alakult ki a legkisebb gyerekével is, akit élete napsugarának nevezett és kényeztette, ahogyan csak tudta, soha nem tagadt meg tőle semmit.

„Tekintettel kiváló iskolai eredményeire, adtam neki egy lovat. Minden második szombaton elkísérem őt Párizs környékén lévő pályára. Tehetséges lovas, a korát meghazudtolóan” – állította Belmondo, aki szerint ebben a kérdésben elfogulatlan volt. Stella mindvégig kitűnő eredményeket hozott az iskolából, és rajongásig szerette az idős édesapját

Stella rajongott az apjáért (Fotó: StellaBelmondo/Instagram)
Megnézem
Összes kép (4)

A családtagok, volt szerelmek sorra emlékeztek meg Belmondóról, akinek a távozása hatalmas űrt hagyott maga után.

Jean-Paul Belmondo már életében legenda volt: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top