nlc.hu
Sztárok
Így néz ki most Kásás Tamás

10 éve keresi a második életét – így néz ki most Kásás Tamás

Az egykori olimpikont ma már teljesen más dolgok érdeklik.

Kásás Tamás elképesztően sikeres volt a vízilabdában, mindent elért, amit egy sportoló elérhet a sportágban. Azóta valamiféle útkeresésben van: amikor felhagyott a profi sporttal, éttermes lett, ám – mint a Forbes új számából kiderült – ezzel felhagyott, mert ütközött az etikai elveivel. Az egykori olimpikon ugyanis öt éve nem eszik húst, tejet, halat, tojást és ezek származékait sem, tehát vegán lett.

Kásás Tamás az utóbbi időben eléggé eltűnt a nyilvánosság elől, interjúkat sem vállalt, de a lappal most kivételt tett.

„Kásás Tamás mindent elért, amit a vízilabdában el lehet érni. Majd elengedte élsportolói múltját és tíz éve keresi második életét, egy tudatosabbat, természetközelibbet. Az edzői szigort, a kőkemény elvárásokat a szabadság és a saját meggyőződései váltották fel” – írják a posztban.

Így nézett ki nyolc évvel ezelőtt, amikor még gyakrabban szerepelt:

Kásás Tamás

Fotó: Olajos Piroska

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top