nlc.hu
Sztárok
Ennek párosnak ért véget most a Dancing with the Stars

Ennek a párosnak ért véget a Dancing with the Stars, könnyek között vették tudomásul

Sydney van den Bosch nem érti, miért neki kellett távoznia.

A Dancing with the Stars újabb évadjának második élő adásában egy újabb páros távozott.

A veszélyzónába Sydney van den Bosch és Ádám Csaba, Eszenyi Enikő és Hegyes Berci, valamint Csuti és Tóth Katica kerültek, a zsűri Eszenyi Enikőéket juttatta tovább, így a nézőknek Csuti és Tóth Katica, valamint Sydney van den Bosch és Ádám Csaba között döntöttek. A Dancing with the Stars második élő adásában végül Sydney van den Bosch és a táncpartnere estek ki, Csutiék folytathatják a versenyt, írja a Blikk.

Sydney van den Bosch felkészülését egy sérülés nehezítette, az egyik táncpróbáján ugyanis részleges térdszalag szakadást szenvedett, és kérdésessé vált, hogy részt tud-e majd venni a szombati adásban.

„Jelenleg azon vagyok, hogy szombat este színpadra tudjunk állni, és a történtek ellenére is próbáljam a legjobb formámat nyújtani, félretéve a fájdalmat az adás idejére. A többi pedig a jövő zenéje” – nyilatkozta a baleset után. 

Sydney Van Den Bosch és Ádám Csaba a DWTS 4. évadában

Sydney Van Den Bosch és Ádám Csaba (Fotó: TV2)

Szerencsére a sérülés ellenére fel tudott lépni, de sajnos DWTS számára így is véget ért, és táncpartnerével ezt sírva vették tudomásul. „Fantasztikus utazás volt, kár, hogyan ilyen rövid volt” – nyilatkozta Sydney van den Bosch a kiesésük után. 

A műsor után táncpartnerével azt is elmondták, nagyon meglepte őket, hogy kiestek, mert szerintük nagyon jó produkciót nyújtottak, nagyon büszkék rá, és nem igazán tudják, miért kellett távozniuk. Sydney van den Bosch nem hiszi, hogy a sérülése miatt azt gondolták a nézők, jobb, ha nem kockáztat, és ezért szavazták ki, hiszen nem látszott az előadásán, hogy baj lenne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top