nlc.hu
Sztárok

Hajnal Bettina és Péntek-Gyulai Virág vitája

Durvul A Nagy Ő-győztes Betti és korábbi vetélytársa vitája

Nem tudják rendezni az ügyüket.

A Nagy Ő forgatása óta számos rendezetlen ügye maradt Jákob Zoli választottjának, Bettinek. A szintén a műsorban megismert Virággal azóta sem tudták megbeszélni nézeteltéréseiket, sőt mintha csak még inkább elmérgesedett volna a kapcsolatuk – írja a Bors.

Betti (b) nyitott lenne a konfliktus rendezésére Virággal (j) - Fotók: Sajtószoba

Betti (b) nyitott lenne a konfliktus rendezésére Virággal (j) – Fotók: Sajtószoba

„Olyanokat állítanak rólam, ami nem igaz. Nagyon szívesen leülnék egyet beszélgetni erről Virággal, de még csak elérni sem tudom, ugyanis letiltott engem” – panaszkodott a bulvárlapnak Betti, aki időközben szakított Jákob Zolival.

A párválasztó műsor győztese úgy érzi, olyan, mintha Virág egyfajta lejárató kampányt indított volna ellene a médiában, de egyszerűen nem érti, hogy miért terjeszt róla hazugságokat. Virág ugyanis azt állította, hogy le…rvázta őt Betti egy beszélgetés során, A Nagy Ő választottja cáfolja ezt, állítása szerint Virág csupán rosszindulatból terjeszt róla ilyeneket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top