nlc.hu
Sztárok
Király Viktor akkor és most

Emlékszel még? Így ismerte meg az ország 16 évvel ezelőtt Király Viktort

Erre szokták azt mondani: Miből lesz a cserebogár?

Király Viktor 2008-ban belopta magát egy ország szívébe, amikor megmutatta elképesztő hangját a Megasztárban. Azóta pedig csak szárnyal a karriere, 5 évvel ezelőtt a legjobb hazai előadóként MTV EMA-díjat nyert. A zenei sikerek mellett az elmúlt években rendszeresen tűnik fel a képernyőn is. 

Király Viktor

Fotó: RTL

2021-ben A Dal című műsor egyik házigazdájaként is megmutatta tehetségét. Emellett szerepelt testvérével, Király Lindával az Ázsia Expresszben, a 2020-as Nicsak, ki vagyok című műsorban, az RTL-n futó Activityben. Ezzel kijelenthetjük, szép lassan a része lett a hazai celebvilágnak is. Sajnos a magánélete viszont nem csak a fentekről szól. 2020-ban titokban összeházasodtak szerelmével, Virág Anitával, akivel ekkor már első közös gyermeküket várták. Az elmúlt időszakban viszont arról szóltak a hírek, válságba került a kapcsolatuk, melyet nem is titkoltak. Másfél éve az énekes el is költözz a családjától, de ez nem jelentette azt, hogy feladta a küzdelmet. 

Továbbra is próbálkozunk, küzdünk a házasságunkért, és meglátjuk, mire jutunk. Mindent megteszünk azért, hogy minden olyan legyen, mint régen. Bármi is történt közöttünk, Anita fontos a számomra” – nyilatkozta egy éve az énekes. Egy ideig a közösségi oldalaikon is ment az adok-kapok, például amikor Anita Instagram-történetében osztott meg sokat mondó idézeteket. „Takarítsd ki az életedből mindazt, ami káros, visszahúz, leural, meggyötör. Fontos, hogy a helyére kerüljenek a dolgok, tudod, mint a rendrakásnál. Hogy tudd, ki és milyen helyet foglal el az életedben. Mi az, ami kell, és mi az, ami feleslegessé vált. Lehet, hogy fájdalmas lesz és kicsordul a könnyed, amikor egy-egy széttört, újraragasztott dolgot egy mozdulattal kihajítasz (mert bíztál benne, hogy ugyanolyan lesz), és még az is előfordulhat, hogy utánanyúlsz, hogy »hátha mégis«. Ne áltasd magad. Ami eltört, az sosem lesz már olyan, mint volt. A repedések meglátszódnak és mindig is ott lesznek, akár látod, akár nem” – volt olvasható az egyik.

Anita és Viktor azonban tényleg nem adták fel. Idén év elején pedig minden arra mutatott, sikerült is megmenteniük a kapcsolatukat.

Ugyanúgy dolgozunk a kapcsolatunkon, de nagyon pozitív lépés, hogy újra együtt a családunk. Ha kell, idekötöm őket, de én többé nem akarom, hogy elmenjenek. Mindent megteszek, hogy ez most már mindig így maradjon. Bár még sokat kell dolgozni a kapcsolatunkon, de sikerült megmentenünk a házasságunkat. Örülök, hogy voltunk annyira felnőttek, hogy nem engedtük el egymást

 – jelentette ki a hónap elején az énekes. A kibékülés egyik jelének tekinthető, hogy újra elárasztják az internetet szerelmes fotókkal. Anita például a minap így köszöntöte férjét a 40. születésnapján. 

Eme jeles alkalomból mi pedig visszarepülünk az időben némi nosztalgiára. 

Király Viktor 2008
Megnézem
Összes kép (13)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top