nlc.hu
Tabuk nélkül
Intim tünetek változókorban

Intim tünetek változókorban

Folyton visszatérő hüvelyfertőzés? Száraz hüvely? Mind-mind a változókori hormonváltozásokkal magyarázható. Két barátnő, Erzsi és Gabi őszinte beszélgetéssel segítették egymást, hiszen egy támogató, sorstárs barátnővel minden könnyebb!

Színházba készültünk Erzsivel. Egy ideje családi bérletünk van, de az utóbbi években már csak ketten járunk. Általában a színház előtt beülünk valahova kávézni, és most is így terveztük, de az egészségem közbeszólt. Egy sokadik alkalommal visszatérő hüvelyfertőzés miatt orvoshoz kellett mennem, de persze szabad időpont csak éppen a színház előtt volt. A nőgyógyásztól rohannom kellett, hogy odaérjek, mire felhúzzák a függönyt.

Erzsi már ott ült a helyünkön:

– Hol voltál Gabi? – kérdezte.

– Psszt! Figyeljük az előadást, majd utána elmesélem! – mondtam.

Erzsi persze a szünetekben is faggatott, de nem akartam annyi ember előtt beszélni a legintimebb problémámról.

– Üljünk be valahová színház után, együnk valamit, majd akkor elmesélem – csitítgattam.

Erzsi persze végig kíváncsiskodott, a legvadabb dolgok jutottak az eszébe: a lányom hármasikreket vár, megcsalt a férjem, vagy én őt, vagy nyertem a lottón…

– Nos, Gabi, végre elmeséled, merre jártál? Sosem késtél még a színházból! Sőt egyáltalán sehonnan sem szokásod késni! – szegezte nekem a kérdést Erzsi.

– A klimax az oka – mondtam röviden és tömören.

– Ugyan Gabi, ne viccelj már! – jött a válasz.

– Nem viccelek, nem tudom, te hogy állsz a változókorral, de nálam sajnos visszatérő intim tüneteket okoz, orvoshoz kellett mennem.

– Mire gondolsz? – kérdezte Erzsi.

– Nem árt neked is felkészülni! Bár pár évvel fiatalabb vagy nálam, elmondom, amit eddig a változókorról megtudtam, hátha neked könnyebb lesz, nem ér olyan váratlanul. Szóval képzeld el, a klimax során zajló hormonális változások a hüvelyflórára is hatással vannak.  Az egészséges hüvely enyhén savas kémhatású, ez szükséges a kórokozók, ezáltal a fertőzések ellen védő tejsavbaktériumok, azaz lactobacillusok működéséhez. Nos, az ösztrogénszint csökkenésével a savas pH is megváltozik, csökken a hüvely védelmét ellátó lactobacillusok száma, így fogékonyabbá válik a hüvely a fertőzésekre. Ezért voltam most a nőgyógyásznál, mert folyton összeszedek valamit, és kellett most már valami hathatós megoldás – magyaráztam részletesen.

valtozokor intimitas

– Jaj, Gabi, a változókori hüvelyprobléma, igaz egy kicsit másként, de nekem is ismerős! Én sajnos az együttlétek alatt nem nedvesedem eléggé, ami miatt a szex fájdalmas nemcsak nekem, hanem a páromnak is. Ez szintén elég kellemetlen. Az én orvosom ezt ugyanúgy a hormonszint megváltozásával magyarázza, javasolt egyfajta kezelést, és amióta azt használom, azóta jobban „működik a dolog”, már nem okoz fájdalmat az együttlét – mondta Erzsi.

Ilyen sokáig színház után még sosem maradtunk ki. Hosszan beszélgettünk, és rengeteg tanáccsal, tippel láttuk el egymást, nemcsak a klimax intim tüneteinek, de a többi kellemetlenség kezelésével, túlélésével kapcsolatban is.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top