nlc.hu
TV-sztárok
Hova lett a csillogás? Péknek állt a tavalyi X-faktoros!

Hova lett a csillogás? Péknek állt a tavalyi X-faktoros!

Alaposan eltűnt a nézők elől a tehetségkutató első szériájából megismert Domokos Fanni. A X-Faktor felfedezettje egy francia pékségben dolgozik egy budai pláza mellett – nyomozta ki a Bors.

Péklány lett Geszti mentoráltjából Úgy tűnik, teljesülhetnek a vágyai a második élő show-ban kiesett Domokos Fanninak, aki az éneklés mellett a cukrászkodással is régóta szemezett. A modellkedésbe is belekóstolt lánynak nemsokára elkészül első saját dala, amelyet egy titokzatos producerrel készít, miközben egy francia pékségben dolgozik, hol adminisztrátorként, hol pedig eladóként. „Van egy ismert zenész, aki meghallgatta a tehetségkutatóban előadott produkcióimat, és lát bennem fantáziát. Ha minden jól megy, pár hónapon belül előrukkolok az első saját dalommal” – mondta el a bulvárlapnak Fanni, aki még a kiesése után külföldön akart szerencsét próbálni. Az x-faktoros tehetségnek egyébként a párja a főnöke, Péter ugyanis a pékség társtulajdonosa. A szerelmesek – akiket csöppet sem zavar a korkülönbség – a férfi 11 éves kislányának köszönhetik a megismerkedésüket, hiszen a gyermek Fanni nagy rajongója volt. Születésnapjára meglepetésvendégként „kapta” a tehetségkutatóból kiesett énekesnőt, akit valójában a kislány apja „szúrt ki”, s azóta együtt vannak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top