nlc.hu
TV-sztárok
Stohl András a Játékkészítőben

Végre a kisfia is megnézheti Stohl Andrást a Játékkészítőben

Bár nem a színpadon, de újra látható a nagy sikerű darab.

Stohl András hét éve tette le végleg A Játékkészítő című mesemusical főgonoszának jelmezét. A kiváló színész kisfia, Andriska – akkor még karon ülő gyermekként – nem élvezhette az előadást. Most azonban a darab november 4-től a SzínházTV felületén egy musical-film formájában éled újjá és Stohl már arra készül, hogy Andriskával közösen fogja újra átélni a máig is aktuális történetet.

Stohl András

Fotó: Játékkészítő

„Andriska most majdnem annyi idős, mint A Játékkészítő egykori gyerek főhőse, Peti, tehát pont neki is szól már a mese” – meséli Stohl, aki nagyon örül, hogy végre fia is láthatja azt a darabot, ami annak idején több tízezer gyereknek okozott felejthetetlen pillanatokat.

„Élőben fantasztikus volt ez a mesemusical, kiváló kollégákkal játszottuk együtt, lenyűgözően látványos díszletek között – emlékszik vissza a színész, aki a musical dalait sokáig énekelte a kisfia ágyánál. – Sajnálom, hogy színpadon már nem adjuk elő, de láttam a musical filmes változatát és azt kell mondjam, hogy a többkamerás felvételek még élvezetesebbé teszik az előadást” – mondja Stohl, aki szerint a SzínházTV hatalmas előnye pont abban áll, hogy nem engedi „veszendőbe” menni a nagysikerű, a repertoárról már levett előadásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top