gyámhivatal
Újszülött kisbabát szakított el kifogástalan életű anyjától egy vidéki gyámhivatal
Kutyáik miatt vehetik el egy nyíregyházi család 4 gyerekét
Nagyon elhúzódott a gyámhatósági eljárás, pert indított egy anya és nyert
Elvették a gyereket a nevelőszülőtől, pedig örökbe akarta fogadni – mi állhat a háttérben?
Anyjukkal együtt tűnt el öt gyerek Isaszegről
Elvitte volna négy gyermekét a gyámhivatal, Kálmán inkább elszökött velük
Jogtalanul vettek el egy 8 éves kislányt az édesanyjától
Eltitkolták a hatóságok elől a fiuk születését, most mégis visszakapták őt a dusnoki oltástagadók
Megszólalt a kormányhivatal a nem anyakönyvezett gyerek ügyében
Nyomoznak a szülők ellen, akik nem anyakönyvezték a babájukat
Szó szerint elrabolták roma nevelőszüleitől a kislányt, akinek meghalt az anyukája
„Csókolom, meleg pár vagyunk, és kérünk gyereket” – azonos nemű párok az örökbefogadásról
Ceglédi pedofíliagyanú: a szülők elmesélték, szerintük mi történt
Kiemelik a családból a megerőszakolt 4 éves ceglédi kislányt és testvérét is
A magyar nevelőszülő helyett holland házaspárnak adták örökbe a ceglédi testvérpárt
„Csak hétvégi apuka vagyok, vagyis ne pattogjak?”
Egy nap alatt rakta ki a gyerekes anyát az utcára, előtte pofátlanul sok pénzt kért a főbérlő
„Folyamatosan próbáltam visszaszerezni Ráhelt, erre elvették tőlem Gabit is!”
Bölcsődéből vitt el a gyereket a gyámhatóság, míg az anya albérletet keresett
Ököllel vágta arcon a gyámhivatali ügyintézőt
Elcsalta az ügyvéd a rábízott asszony pénzét
Beperelte a gyámhivatalt, mert elvették a gyerekkorát
Majd a gyámhivatal eldönti, ki az apja a babádnak