SZFE
Szarka Gábor a ma élő legnagyobb színészek egyike, avagy megfejtettük az SZFE-balhét
Bekeményítenek az SZFE diákjaival és oktatóival szemben az egyetem új vezetői
Külső helyszínen kezdte meg a munkát SZFE új vezetése
Egy katonatisztet neveztek ki az SZFE új kancellárjának
„Ne dőljünk be, nem is gyűlöljük egymást!” – interjú Csoszó Gabriella fotós aktivistával
Mucsi Zoltán: A próbák alatt barátkoztam össze igazán a „második feleségemmel”
Ennyivel tartozunk az SZFE-nek
A világ egyik legnagyobb színházi rendezője is kiállt az SZFE mellett
Így „dalolt” Nagy Ervin az SZFE-seknek a Televíziós Újságírók Díjátadóján – Videó
Elek Ferenc: „A francba már, egy életünk van, azt miért nem lehet jól csinálni?” – túlsúlyról, filmezésről és az SZFE-ügyről beszélgettünk
Stohl András is őrséget állt az SZFE épületénél
Nem akárki állt ki az SZFE-mellett: Sir Ian McKellen is a diákokkal van
Hoppá! Cuba Gooding Jr. is kiáll az SZFE mellett
Cate Blanchett és Helen Mirren is az SZFE-vel van
Kulka János is kiáll az SZFE-ért!
Máté Gábor is felmond az SZFE-n
Erre jutottak a Színművészeti lemondott vezetői a Vidnyánszkyval tartott egyeztetésen
Elfoglalták a hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetemet
Kirúgták Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről
Megszólalt Gothár Péter ügyében az SZFE