nlc.hu
Család
Ritka fóbiája miatt évekig nem beszélt a kislány

Ritka fóbiája miatt évekig nem beszélt a kislány

A kislány még akkor sem adott ki hangot, ha sírt, kizárólag arckifejezésekkel és szemmozgásokkal kommunikált.

A hatéves Poppy Campbell ritka fóbiája miatt rettegett attól, hogy valaki – akár csak a szülei – meghallják a hangját. A kislány még akkor sem adott ki hangot, ha sírt. Kizárólag arckifejezésekkel és szemmozgásokkal kommunikált. Négyévesen ugyan összegyűjtötte a bátorságát, hogy azt mondja „szeretlek, anya”, ám ezután egy újabb évre némaságba burkolózott.

„Nagyon bonyolult volt, és nem tudtuk, hogyan oldjuk meg. Néha úgy éreztük, mintha egy téglafalba csapkodnánk a fejünket” – idézte fel Poppy édesanyja, Sarah, milyen volt úgy élni, hogy a kislánya nem beszélt.

Poppy úgy járta ki az óvodát és úgy kezdte el az iskolát is, hogy egyáltalán nem adott ki hangot. Pár hónapja azonban az iskolájában elkezdett foglalkozni vele egy beszédterapeuta, és a kislány a program hatására egyre több és több szót mert kimondani.

A terápiában az édesanyja is részt vett, akinek több száz szót kellett ismételgetnie nap mit nap, hogy beszédre ösztönözze Poppyt.

Mindössze négy hónappal később a kislány egy iskolai színielőadásban is fellépett, és elmondott egy mondatot a 400 fős közönség előtt. 

Mostanra Poppy már sokat és szívesen beszél, olyannyira, hogy beszédterápiára sem kell többé járnia. Az iskolában ő lett a másodikosok osztályelnöke, miután bátran kiállt 28 osztálytársa elé, és elmondta nekik, miért ő a legmegfelelőbb jelölt erre a posztra. Mindemellett kiválóan olvas, az egyik kedvenc iskolai tevékenysége pedig a „mutasd és mondd” foglalkozás.

Szülei nagyon büszkék rá, hogy legyőzte az akadályokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top