nlc.hu
Egészség
30 macskát tartott egy lakásban

30 macskával élt együtt a nyugdíjas egy pesti társasházban

Magukra maradtak a házi kedvencek az idős férfi halála után.
macska

Mocsokra, bűzre, patkányokra panaszkodnak a lakók egy 13. kerületi Gömb utcai társasházban. Mint a Tények riportjából kiderül, egy nyugdíjas férfi 30 macskával élt együtt, és miután meghalt, az állatok magukra maradtak. Ekkor szembesültek a szomszédok azzal, hogy a lakás tele van ürülékkel.

Karácsony környékén rosszul lett, rendőr segítségével vitték el a mentők”, “Egy okos, tanult ember volt, nem értettük, hogyan élhetett így” – mesélték az idős férfiről a házban élők, akik szellőztetni sem mernek, mert attól félnek, hogy a kosz miatt elszaporodnak a patkányok.

A lakók szerint nyáron volt a legelviselhetetlenebb a szag. Azt mondják, tehetetlenek, jelenleg a férfi örököseit keresik. A hagyatéki eljárás már folyamatban van, de még hónapokba telhet, míg megoldódik a probléma.

Az állatvédők most azon dolgoznak, hogy befogják a macskákat. Több cicát is a Rex Kutyaotthon alapítvány mentett meg. Az alapító szerint évek óta visszatérő probléma, hogy az idősek nem gondolnak arra, hogy mi lesz az állataikkal a haláluk után. 

Korábban már írtunk arról, hogy a romániai Pitestiben 41 macskát tartott a lakásában egy 57 éves nő. Az állatokat rendőrök távolították el az otthonából, az asszony ellen kivizsgálás indult állatkínzás gyanúja miatt. A rengeteg állat miatt nemcsak a nő lakásában, hanem már a lépcsőházban is erős ürülékszag terjengett. Idehaza pedig Székesfehérváron egy idős pártól 30 macskát koboztak el tavaly az állatvédők, mert az egyszobás panellakásukban tartottak ennyi állatot. A cicák már a szekrény tetejére és a szekrény mögé ürítettek, annyian voltak, sőt már a lépcsőházban is elviselhetetlen volt a bűz. Az állatvédők még az ágyneműtartóban is találtak macskákat, ráadásul még a csilláron is lógtak cicák. Egy pusztavámi család pedig 72 kutyát halmozott fel a házában, a látvány az állatvédőket is sokkolta. Az ebek embertelen körülmények között éltek, ebben a piszokban laktak a szülők is a gyerekükkel.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top