Életmód

A nyár 10 csalhatatlan jele, ami rögtön mosolyra fakaszt

Amikor a reggeli edzés után végre simán elindulhatok dolgozni vizes hajjal, mindig azt érzem, hogy ide nekem az oroszlánt is, semmi nem állíthat meg. Mert végre itt van a nyár!

Amikor kislány voltam, akkor kezdtem igazán érezni, hogy itt a nyár, amikor felkerült a várva várt felkiáltójel, majd fordított sorrenben elkezdtek feltűnni a Vakáció! szó betűi a táblán. Felnőttként általában már hetekkel korábban megcsap a nyár szele, úgy május elején, amikor elkezdődnek az írásbeli érettségik. Ilyenkor tudom, hogy már csak egy hónap, és belassul a világ, egy kicsit végre átadhatjuk magunkat a nyár kellemesen tikkadt lazaságának – még ha az irodában ülve 40 fokban ez nem is tűnik mindig akkora áldásnak. És hogy az érettségi időszakon kívül mik a kapuban toporgó nyár csalhatatlan jelei? Mondok néhányat. 

1. Végre kabát nélkül elindulhatok otthonról

Én már a kabátot felváltó, derékra köthető, vállra vethető kardigánok előkerülését is megváltásnak érzem, hiszen sokkal kevesebb macera délután hazacipelni őket, mint egy kézben hordott dundi kabátot. De az igazi az, amikor egy szál rövid ujjúban el lehet jönni otthonról.

via GIPHY

 

2. Arra ébredek, hogy melegem van

Na nem úgy, mint július közepén, amikor már csatakosra izzadja az ember a lepedőt, akkora a hőség. Ilyenkor még csak akkor ébredek arra, hogy melegem van, ha történetesen elfelejtem este résnyire nyitni az ablakot. Aztán amikor hajnalban megteszem, egy perc múlva már érzem, ahogy a lábujjamtól a fejem búbjáig átjár a friss, hajnali levegő.

3. Világosban ébredek

És amikor rápillantok a telefonomra, boldogan konstatálom, hogy bár odakint már világos van, nyugodtan aludhatok még egy órát, hiszen csak hajnali öt óra van.

4. Világosban is vacsorázunk

Sőt, ha éppen kedvünk tartja, a teraszon vacsorázunk. Még a falat is jobban esik, ha a szabad levegőn, a naplemente mellett költjük el.

via GIPHY

 

5. Hétvégenként dudaszótól visszhangzik a város

Amint beköszönt a jó idő, beindul az esküvőszezon, és a nászmenetek szinte egymást érik. Engem a dudáló autókonvojok látványa is jó érzéssel tölt el, számomra ez is a nyár közeledtét jelzi.

6. Alma és banán helyett végre eper van a hűtőben

Nem tudom, ki hogy van vele, de én minden évben megváltásként élem meg, amikor a narancs-alma-banán trióval kibekkelt téli hónapok után végre megjelennek az első nyári zöldségek és gyümölcsök. Az első igazi jóllakás eperből minden évben ott van a három legjobb nyári élményem között.

 

7. Egyre több kolléga jár biciklivel dolgozni

Tavasszal még csak a bevállalósak járnak rendszeresen bringával, de ilyenkor már az óvatosabb duhajok is simán előkapják a kétkerekűjüket. Jó látni, amikor reggelente beérek, hogy az irodaházunk előtt már egy csomó bringa és motor parkol.

8. Amikor először megcsap a hárs illata

Az minden évben élmény, amikor jártomban-keltemben egy óvatlan pillanatban olyan elemi erővel csap arcon a hárs illata, hogy szinte elszédülök tőle. Ilyenkor kezdődik számomra igazán a nyári időszámítás. Idén az egri vár kapuja felé sétálva kapott el az élmény, ami olyan jó érzéssel töltött el, hogy gyorsan lőttem is az apró kis pókokként nyújtózkodó hársfavirágokról egy fotót.

A nyár 10 csalhatatlan jele, ami rögtön mosolyra fakaszt

9. Már nem a meleg teát kívánom, hanem az uborkás vizet

Kinek a limonádé, kinek a hideg sör – nekem a jéghideg uborkás víz lett mostanában a nyár slágeritala. Bármennyit képes vagyok elfogyasztani belőle.

10. Végre vizes hajjal is eljöhetek otthonról

Elmondhatatlan boldogsággal töltött el, amikor a ma reggeli edzés után gyorsan lehuhanyoztam, és nem kellett nyűglődnöm a hajszárítással, hanem bátran elindulhattam vizes hajjal dolgozni. Ilyenkor, amikor belekap a szellő a még nedves hajamba, azt érzem, tele vagyok energiával, és nincs az a probléma, amit pikk-pakk meg ne oldanék.

via GIPHY

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése