nlc.hu
Aktuális
“Nekünk találkozni kellett…”

“Nekünk találkozni kellett…”

– Ötórai teára megyek! – telefonált idõnként feleségének a hatvanas évek egyik puritánságáról ismert minisztere, bejelentve ezzel otthon, hogy pár órával késõbb ér majd haza. Hm, kicsit azért kilóg a lóláb, nem?

Pedig még örült is ilyenkor a másfajta mentalitásban – lásd: kispolgári – nevelkedett asszony, mert úgy érezte, nem árt, ha a veretes mozgalmi múlt után végre nem szemináriumra, szabad pártnapra, KB-, PB-ülésre, Magyar-Szovjet Baráti Társaság rendezvényére, meg miegyébre jár derék férje, hanem végre ismerkedik, barátkozik némi másfajta, nevezetesen éppen a patinás angol kultúrával.





Nyilván összeülnek valami finomabb helyen a munka után, az osztályharc fáradalmaiban meggörnyedt funkcionárius elvtársaival – gondolta az asszony –, és egy csésze gőzölgő garzontea társaságában bölcselkednek a párt előtt álló feladatokról, a proletár internacionalizmusról, a következő ötéves tervről, valamint a munkás-paraszt szövetségről.


Lebukás a presszóban

A valóságban persze nem egészen ez történt. Inkább az, hogy a feddhetetlen miniszter Moszkvában végzett, így nagyon megbízható titkárnőjével együtt beült a környéken lévő presszóba. Diszkréten megittak egy-egy kupica Lánchíd brandyt, fogták egymás kezét, álmodoztak a jövőről, a kizsákmányolás nélküli társadalomról, a nemzetköziségről, no meg arról, hogy miként oldhatnák meg, hogy egyszerre utazzanak el egy ingyenes, ám nekik annál többet ígérő szakszervezeti fekete-tengeri nyaralásra, lehetőleg Szocsiba. Aztán a megszólaló zongorazene dallamaira bensőségesen összebújva táncolni kezdtek. Újabb pofon az ellenségnek.

Ám történt egyszer, hogy a miniszter elvtárs kedves felesége úgy este hét óra tájt, a fodrásztól kijövet ott ment el a presszó előtt, és ahogy az ablakon bepillantott, döbbenve látta, hogy egyébként csúzos-mackós-morcos férje ezúttal nem az idők szavát hallgatja, hanem a Nekünk találkozni kellett című számot, nem a jövő útját tapossa, hanem a szomszéd táncos ballábát, és nem Lenin műveit bújja, hanem partnernője dekoltázsát. A partnernőjéét, akinek egyébként az ideológiai fejlődés érdekében nem holmi ledér szórakozóhelyen, hanem a pártiskolában lett volna a helye. Berohant hát, és ráförmedt férjére, amit egyébként az első titkáron kívül senki sem mert megtenni:
– Te gazember! Azt mondtad, hogy ötórai teára mégy, miközben itt hetyegsz a titkárnő elvtársnővel! Hát nincs is itt semmiféle tea!
– Ezen vagy fennakadva, drágám? – hebegett a miniszter. – Az nem zavar, hogy jócskán elmúlt már öt óra?


Angol találmány


Legalábbis így tartja a fáma. A lényeg, hogy több se kellett a kajánságra mindig, akkoriban pedig még különösebben fogékony Budapestnek! Az esetnek még aznap mindenfelé híre ment, és ezzel egyszeriben új fogalom is született a fővárosban. Az Ötórai tea. Aminek innentől kezdve semmi köze nem volt már eredeti angol hasonmásához. Új tartalmat, értelmet, formát, lényeget nyert, és vált teljesen önállóvá, Pest hatvanas-hetvenes éveinek egyik meghatározó jelenségévé. Merthogy Ötórai tea, mint olyan, sokfelé létezett a világban. Maga a fogalom Nagy-Britanniából indult, amelynek újkorát mérvadó és kevésbé mérvadó történészek a teakultusz kialakulásától datálják. Pontosabban egyesek szerint Anglia nem attól lett Anglia, hogy éppenséggel azon a bizonyos rémes szigeten vertek tanyát, nem attól, hogy lakói angolul kezdtek el beszélni, nem attól, hogy kitalálták az angolkórt, angolszalonnát és a futballt – el is tángálták őket Puskás Öcsiék, mint a kétfenekű skótdudát –, hanem mert lakói naponta öt ízben teáznak.





Isznak közvetlenül ébredés után, isznak a reggelihez, isznak tizenegy óra körül, isznak a vacsorához, de ami a legjellegzetesebb, és talán a leghagyományosabb rítus, az a „Five o’clock tea”. Vagyis az ötórai tea. Amit fogyaszthatnak háromkor is, négykor is, legritkábban öt órakor, de hát ők a százéves háborút is kilencvenhárom évig vívták, tehát az elnevezéssel ne legyünk olyan nagyon kukacosak! Fogyaszthatják otthon, munkahelyen, barátoknál, teaházakban, a lényeg, hogy az igazi ötórai teának megadják a módját. A csésze tea mellett elengedhetetlen a többféle teasütemény, muffin, apró falat szendvics, még pirítós is tojással, sajttal. A lényeg a rítus. A béke, nyugalom, elmerengés, a kilépés az élet zajos forgatagából. Egy csöpp mesés India, egy csöpp bölcsesség, oldottság és emelkedettség.

A teljes cikk a 38. héten, szeptember 20-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.









Ajánljuk az e heti Nők Lapja további cikkeit!:

• Lajcsi apának is szuper  »
• Van képünk hozzá »
• Varázslatos vargánya »
• Génmódosított élelmiszerek »
• Mi lesz veled embrió? »

+ Ajándék füzet Kriston Andi három részes edzés sorával! 

• Légy feszesebb!»

• Légy lazább!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top