Aktuális

Farkas Bertalan űrhajós is indul a választásokon

A jelenleg az USA-ban tartózkodó űrhajós a munkájával támogatni kívánja a Zöldek Pártja környezetvédelmi törekvéseit.

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós indul a 2014-es országgyűlési választásokon. A nyugállományú dandártábornok, vadászrepülő és kutatómérnök a Zöldek Pártja színeiben méretteti meg magát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 3. számú választókerület egyéni jelöltjeként – írja a htmik.hu.

Élete és munkássága során számtalan magyar és nemzetközi kitüntetésben részesült, többek között megkapta a Magyar Népköztársaság Hőse, a Magyar Népköztársaság Kutató Űrhajósa címet, a Szovjetunió Hőse kitüntetést és a Lenin-rendet. Tulajdonosa az Ukrajna Aranycsillaga kitüntetésnek, amely a legmagasabb, külföldieknek adható ukrán érdemrend. 2011-ben megkapta a békés célú nemzetközi űregyüttműködésben kifejtetett tevékenységért az Orosz Föderáció külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetését.

Alapítója a Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek, 9 éven keresztül pedig elnökségi tagja volt. Ezenkívül a Világűr a Föld Jövőjéért (Space for Earth) Alapítvány alapítója, és számos magyar alapítvány kuratóriumi tagjaként is tevékenykedik.

Fotó: RTL Klub / Sajtóklub
Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése