nlc.hu
Aktuális
Megdöbbentő: 7 éves gyerek késelte meg a 9 évest Monoron

Megdöbbentő: 7 éves gyerek késelte meg a 9 évest Monoron

Heccelte a 9 éves gyerek 7 éves szomszédját, aki ezért kést szúrt a másik hátába. A késelésben súlyos sérüléseket szerzett fiú állapota szerencsére nem válságos. De mégis, hol élünk, és hogyan történhet ilyesmi?

Kis híján tragédiába fordult a gyerekek egymás közötti heccelése. A nagyobbik fiút a hátán, a bal lapockája alatt érte a késszúrás. Mindét gyereknek szerencséje volt, hiszen a döfés nem ért létfontosságú szervet, a fiú izomzatába másfél centi mélyen hatolt a kés.

A mentőket és a rendőrséget a sérült gyerek édesanyja értesítette. A 9 éves gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 7 éves fiú késével jóval súlyosabb sérüléseket is okozhatott volna. A kiskorú gyerekek ügyében a Pest megyei rendőrök nyomoznak.

A késelési esetet követően a rendőrség felvette a kapcsolatot a Család és Gyermekvédelmi Központ munkatársaival. A gyámhivatalnál kezdeményezték a szurkáló gyerek és családja védelmét, amely szoros felügyeletet jelent.

A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 7 éves fiú ellen, életkora miatt feltételezhetően hamarosan lezárják az ügyet. A késelő gyerek családja egyébként együttműködött a nyomozókkal.

(Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top