Aktuális

Ötmillióra nőhet egyes miniszterek fizetése

Azok a tárcavezetők kaphatják a legmagasabb fizetést, akiknek a felügyelete alatt lévő állami cégek vezetői is szépen keresnek.

Többszörösére emelkedhet a miniszterek fizetése a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat alapján – vette észre az Index.

A miniszterek javadalmazását eddig a köztisztviselői illetményhez kötötték, ám az új szabály szerint egy tárcavezető fizetése legfeljebb annyi lehet, mint amennyit a minisztériuma alá tartozó állami cég vezetője keres.

Jelenleg egy miniszter kiegészítéssel és pótlékkal együtt nagyjából 1,3 millió forintot keres. Vannak azonban olyan állami cégek, amelyek vezetőinek 5 millió forintos a fizetése. Ilyen például a Magyar Posta, a MÁV, az MVM és a Magyar Fejlesztési Bank.

Vagyis az a miniszter, aki alá tartoznak ezek a cégek, a javaslat szerint akár 5 milliót is kereshet. Igaz, jelentős fizetéskülönbségek lehetnek a miniszterek között attól függően, milyen állami cégek tartoznak az adott tárca alá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése