nlc.hu
Aktuális
Durván megalázták az egyik női versenyzőt egy belga kerékpárversenyen

Durván megalázták az egyik női versenyzőt egy belga kerékpárversenyen

Az volt a bűne, hogy utolérte a 10 perccel korábban rajtolt férfimezőnyt, a szervezők ezért 5 perc kényszerpihenőre ítélték.
kerékpáros verseny megalázó

A svájci kerékpáros, Nicole Hanselmann a napokban egy 120 kilométeres belga versenyen vett részt, ahol már a hetedik kilométer után szökésbe kezdett. Nem sokkal később már 30 kilométeres előnye volt a női mezőnyhöz képest, és már-már felzárkózott a 10 perccel korábban indított férfi mezőnyhöz, amikor valami olyasmi történt vele, ami eddig még sosem.

A CNN című amerikai hírcsatorna idézi Nicole Instagram-posztját, amelyben azt írja, mikor a szervezők látták, hogy felzárkózik a férfiak mezőnyére, nemes egyszerűséggel megállították, majd többperces kényszerpihenőre ítélték. „Akkor már jó ideje a férfiak mezőnyét kísérő mentőautók mögött tekertem” – írta Nicole, majd hozzátette, azt is: „Vagy mi, nők tekertünk nagyon gyorsan, vagy a férfiak voltak szokatlanul lassúak.”

Nicole a kényszerpihenőt követően újra nekilódult, és végül a 74. helyen fejezte be a belga versenyt. A Cycling Newsnak nyilatkozva elmondta, egy kicsit szomorú volt amiatt, hogy a szervezők megállították. „Egész addig a pillanatig szuper hangulatban voltam, tele energiával, egy pillanatra sem éreztem magam fáradtnak vagy nyúzottnak. A kényszerpihenő a legtöbbet lélektanilag ártott nekem: ha a többiek azt látják, hogy megállsz, újra kedvet kapnak az üldözésedhez. Még akkor is, ha korábban több tíz kilométerrel vezettél előttük.”

Míg a lap azt írta az esetről, hogy a szervezők egyszerűen nem voltak felkészülve Nicole bátor szökésére, a történtekkel kapcsolatban a netezők is kifejtették a véleményüket. A kerékpáros Instagram-posztjára válaszul temérdek támogató hozzászólást kapott. Volt, aki szexistának nevezte a szervezők akcióját, mások azt nehezményezték, hogy a meggondolatlan húzással ellopták Nicole „pillanatát”.

A történtek fényében azt kell mondjam, te voltál a versenynap győztese. Csak így tovább!” – írta egy hozzászóló.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top