nlc.hu
Gasztro
Sült gesztenye készítése házilag

Sült gesztenye készítése házilag

Sokszor mentél már el utcai gesztenyeárusok mellett, és érezted a frissen sült gesztenye különleges illatát? Gondoltál már arra, hogy megpróbálsz sütni otthon? Nos, eláruljuk, semmi ördöngösség nincs a sütésében.

Így süss gesztenyét házilag

A gesztenyét sütheted parázson, de természetesen a sütőben is. Utóbbi esetében – a sütő típusától függően – 250-260 fokra melegítsd elő a sütőt, majd a beáztatott gesztenyéket tepsin egyenletesen elosztva told a sütőbe, és süsd 25-30 percig. Az apróbb szemeket süsd rövidebb, míg nagyobb szemeket hosszabb ideig. Ha ennyi is kevés lenne, told vissza még 5 percre. Akkor jó, ha úgy tűnik, mintha kifordulna a héjból, és a héj kellően megsült. Az sem baj, ha a szemek kívülről kissé megfeketednek.

sult gesztenye

TIPP: Ha teheted, magad válogasd egyesével a szemeket. Amelyiket kicsit is puhának, levegősnek érzel, az nagy valószínűség szerint már napok óta várja vásárlóját, frissnek csöppet sem mondható, ellenben penészesnek annál inkább.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top