A Vízöntő
A Vízöntőről kívülről azt gondolnánk, mindig a jövőre fókuszál. Az ő stratégiája, hogy azonnal maga mögött akarja hagyni a múltat, csakhogy így az inkább visszajár, minthogy felszívódna. Időről időre ezért a múlt visszahúzza a Vízöntőt, akinek így nehezen megy az előrehaladás. Könnyed jegynek tűnik, elengedni ugyanakkor neki sem könnyű, sem embereket, sem érzéseket.
A Szűz
Az erős akaratú Szűzről sem gondolnánk, mennyit rágódik a múlton. Ám mivel ő mindent szeret analizálni, alaposan kielemezni, nála is bizony előfordul, hogy addig vizsgálgatja a múltbeli eseményeket, amíg azok nyomasztóvá nem válnak. Márpedig néha egyszerűbb lenne csak úgy, minden ok nélkül elengedni, mint mindenben értelmet találni.
A Bika
A Bika hajlamos olyan régmúlt dolgokat is relevánsként említeni, amelyek már rég érvényüket vesztették. A múltban történtekkel próbálja megmagyarázni, ki ő és miért olyan, amilyen, hiszen ő mindig úgy érzi, a környezete nem érti meg. Az igaz, hogy tanulhat a tapasztalatokból, de jól tenné, ha a múltban élés helyett inkább a jelen lehetőségeire koncentrálna.
A Halak
Lépj már túl rajta! – a Halak annyiszor hallotta ezt a tanácsot, hogy talán már rosszul is van tőle. Nagyon nehezen engedi el az érzést, amikor megbántották, és nem kértek tőle ezért bocsánatot. Pedig valószínűleg senki nem fog felbukkanni, hogy évtizedes sérelmekért elnézést kérjen – ezért ő is jobban tenné, ha egyszerűen elengedné a rossz emlékeket.
A Skorpió
A Skorpiónál jobban talán senki nem szeret haragot tartani. Mintha a megbocsátás számára ismeretlen fogalom volna. Pedig mindaddig, amíg képtelen megbocsátást gyakorolni, elengedni sem tud. Rá kellene jönnie, pontosan ez a hozzáállás akadályozza meg abban is, hogy fejlessze önmagát és jobb emberré váljon.
A Mérleg
A Mérleg valójában nem könnyen fejezi ki az érzelmeit, főleg akkor, ha negatív érzésekről van szó. Nem akar kibillenni az egyensúlyából, ezért nem meri beleengedni magát a fájdalomba vagy a haragba. Ahhoz, hogy elengedjen, először ki kell engednie a szellemet a palackból, utána továbblépni is könnyebb lesz.