Lélek

Egyedül moziba menni? Kizárt dolog!

Sokaknak gondot jelent, hogy csak úgy beüljenek egyedül egy moziba, kávézzanak vagy éppen utazzanak. Utánajártunk, mi állhat a háttérben, és miért probléma ez.

Hát én nem fogok egyedül elmenni sehová, az tuti. Még talán kávézni igen, ha valamiért muszáj. De színházba vagy moziba soha. Szerintem állandóan azon kattognék, hogy mit gondolnak mások: milyen szerencsétlen, milyen béna vagyok, hogy senki nincs velem.

Amúgy meg nem is látom be, miért kellene ezeket csinálnom, miért kellene erőltetnem, ha nem szeretek árva kislányként ücsörögni sehol, barátaim meg vannak bőven. Azt sem értettem soha, miért jó egyedül utazni…” – taglalja Kriszti, aki már jócskán túl van a harmincon.

Ki vagyok én?

Hanuderné Tamaska Tünde klinikai szakpszichológust kérdeztük arról, hogy sokaknak miért jelenthet mindez nehézséget. „Ha valakivel vagy valakikkel együtt megyünk el valahová, akkor összehangoljuk a viselkedésünket a másik emberrel vagy azzal a társasággal, akikkel együtt töltjük az időnket. Kapunk tőlük visszajelzést, megerősítést arra vonatkozóan, hogy szerethetőek vagyunk – magyarázza a szakember. – Ha egymagunk ülünk be például egy cukrászdába, akkor az a szituáció bizonytalanságot hordoz. Sokak számára nagy tétje van ezeknek a helyzeteknek, ugyanis ilyenkor ők azt figyelik, hogy megfelelő minősítést kapnak-e másoktól, megfelel-e a viselkedésük az elvártnak. Az idő nagy részében az illető monitorozni fogja saját magát, valamint azt, hogy esetleg a pincér és a többi vendég hogyan néz rá. Elkezdi elemezni a környezetét, sőt még a gondolatolvasás képességét is kifejleszti: meg van győződve arról, hogy tudja, ki mit gondol róla. Például azt hiszi, hogy szánakoznak rajta.”

A szakember szerint az illető ilyenkor a saját belső bizonytalanságát vetíti ki a külvilágra.

„Nem akarok egyedül maradni, mert félek, hogy nem jönnek értem vissza” (Képünk illusztráció. Jelenet a La la land című filmből)

Ha valaki nagyon vágyik a többiek visszajelzéseire, és fontos neki, hogy mit gondolnak róla mások, akkor az illetőnek nincs stabil önképe, önbizalma. Az, hogy ő „rendben van”, a külvilág reakciójától függ. Ennek a velejárója, hogy nem tudja átadni magát a történéseknek, az élményeknek, nem tud az itt és mostban lenni.

Ellenben aki reális önképpel rendelkezik, az mer és tud is egyedül lenni. Aki tisztában van az erősségeivel, gyengeségeivel és a saját tökéletlenségével, az bárhová el tud menni társaság nélkül is. Felnőttként pedig mindennek igencsak nagy jelentősége van, hiszen az érett személyiség egyik összetevőjéről beszélünk.

„Az egyedüllét kiemelkedően fontos a reális énkép kialakításához. Több tapasztalatot szerzünk magunkról, a belső jelzéseinkre jobban tudunk figyelni, és ez épít, stabilabbá tesz minket. Gondoljunk bele, hogy ha valakinek az énképe a többi ember kritikájától függ, az mennyire kiszolgáltatott lelkiállapot! Minden egyedül eltöltött idő – legyen szó kávézásról, moziról, kirándulásról, utazásról – egy fokmérője annak, hogy milyen az önbecsülésünk, önértékelésünk” – mondta a pszichológus.

Huszonnégy év felett már elvárható

A szokásos életút velejárója, hogy a középiskola utáni időszakban meg kell tanulnunk a saját lábunkon állni, kezelni a magányt, felelős döntéseket hozni. „23-24 éves kor körül már elvárható, hogy az egyedüllét ne okozzon stresszt. Az, hogy valaki már 18 évesen képes erre, vagy csak 23-24 évesen, egyéni dolog. Ez attól is függ, hogy az illető ingerkereső vagy ingerkerülő típus. Ha viszont nem sikerült ezt az életfeladatot megoldani ebben az időszakban, akkor az illető megreked a személyiségfejlődésben” – hangsúlyozza a szakember.

Az ingerkereső személyiség nyitott az újdonságra, igényli a változatosságot, és kevésbé okoz fejfájást számára, ha például egyedül utazik, mert az élmény átélése fontosabb, mint a társasághoz tartozás tudata. Az ingerkerülő ember ingerküszöbe viszont alacsonyan van, és azokban a szituációkban érzi jól magát, ahol kevesebb új és potenciálisan veszélyes, kockázatos inger éri. Emiatt a barátaival szívesebben tölti az időt, mint egyedül, mert ez számára biztonságérzetet nyújt. Viszont hiába ingerkerülő valaki, ne felejtsük el, hogy huszonnégy éves kor felett ez nem indok arra, hogy miért nem képes valaki önállóan kikapcsolódni. Pusztán egy személyiségjegyről van szó, ami árnyalja a képet a tekintetben, hogy ki hol, hogyan, kivel érzi jól magát. Az az ingerkerülő ember, aki tud egyedül utazni, például inkább egy városnéző kirándulást választ, mintsem egy kalandtúrát.

Ági (35) számára elképzelhetetlen, hogy ne ossza meg a szép pillanatokat valakivel: „Én azért nem szeretek kiállításra vagy színházba, buliba menni egyedül, mert nem tudom megosztani senkivel az élményt, és az úgy nem túl jó érzés. Szerintem ezzel a legtöbben így vannak, nincs ebben semmi különös.”

Mint a pszichológustól megtudjuk, nem feltétlenül hibás vagy irreleváns Ági érzése. A fő kérdés, hogy Ági vajon egyedül is képes-e megélni ugyanazt az élményt, megvan-e a belső stabilitása hozzá? Nem muszáj és nem is lehet egyedül ugyanúgy ugrálni egy fesztiválon, mint ha a barátainkkal összekapaszkodva múlatnánk az időt, hiszen az egy társas élmény. Viszont attól még, hogy nem táncolunk a zenére, nincsenek ott a barátaink, a fókuszt lehet befelé irányítani, és ugyanúgy meg lehet élni a pillanat teljességét, szépségét. Többek között ettől is vagyunk felnőttek.

„A legtöbb barátnőm be se megy a színház előterébe, míg nem vagyok ott” (Képünk illusztráció. Jelenet a La la land című filmből)

Gyerekkori problémák is állhatnak a háttérben

Vera (28) a barátnőitől kap frászt, akik még várni sem tudnak egyedül: „A legtöbbjük be sem megy a színház előterébe, míg nem vagyok ott. Étterembe sem tudnak elmenni a másik nélkül, ami szerintem elég fura.”

Anitának (36) az okoz nehézséget, hogy egyedül maradjon egy koncerten, akár pár percre is: „Amikor kimozdulunk a barátnőimmel valami bulis helyre, addig minden jó, amíg együtt hallgatjuk a zenét, ácsorgunk vagy táncolunk a tömegben. De amikor a csajok kitalálják, hogy elmennek a pulthoz vagy mosdóba, és megkérnek, hogy várjam meg őket, az nekem egy szörnyű helyzet. Nem akarok egyedül maradni, mégpedig azért, mert félek, hogy nem jönnek értem vissza; ezért inkább megyek utánuk. Persze állandóan azt nézem, hogy körülöttem vannak-e.”

A szakember szerint a probléma gyökere az anya-gyerek kapcsolatban keresendő: mennyire volt képes az anyuka vagy a gondozó személy a kisbabára, a pici gyermekre ráhangolódni, visszatükrözni az érzéseit.

Leegyszerűsítve ez utóbbi azt jelenti, hogy ha a baba megijed, akkor az anyukája megnyugtató érzelmi reakciót mutat felé, míg ha a baba boldog, akkor az öröm látszódik a gondozó arcán is.

Eközben tanuljuk meg felismerni, beazonosítani, illetőleg csillapítani az érzéseinket. Ez az alapja annak, hogy felnőttkorban az érzéseinkkel meg tudunk-e küzdeni egy új helyzetben, vagy sem. Felnőttként ugyanis már képesnek kell lennünk arra, hogy csökkentsük a frusztrációnkat, feszültségünket, bizonytalanságunkat. Az egyedül megélt szituációk azért jelentősek, mert ilyenkor magunkra vagyunk utalva, és az esetleges szorongással, kellemetlenséggel magunknak kell megbirkóznunk, a belső erőforrásainkra támaszkodva. Jó esetben gyerekkorban már megtanultunk bánni a negatív érzéseinkkel, rossz esetben felnőttkorban kell elkezdeni magunkon dolgozni.

„Anitánál gyerekkori szeparációs szorongás is állhat a háttérben, ami nyolc-tíz hónapos, illetve másfél-kétéves korban jelentkezik általában. A gyerek ekkor érti meg azt, hogy ami nincs a látóterében, az attól még létezik. Közben pedig rájön arra is, hogy nemcsak az anya képes eltávolodni tőle, hanem ő is az anyától. Ez sokszor ijesztő lehet, az élet viszont nem tudja biztosítani, hogy az anyuka mindig a gyermek mellett legyen, hiszen például ki kell menni a konyhába. Ettől még persze az alapvető bizalom megmarad a gyermekben, ha tudja, hogy az édesanyja visszajön. Amennyiben azonban valami miatt sérül ez a bizalom, például az anya váratlanul kórházba kerül, vagy az elválásokat nem kezeli megfelelően – a bizalmat fenntartó módon –, akkor ennek felnőttkorban is magunkon viselhetjük a nyomát. Például úgy, hogy a szorongást nem tudjuk csillapítani magunkban, vagy félünk, hogy a barátaink nem jönnek vissza értünk” – magyarázza Hanuderné Tamaska Tünde.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

A szakember kihangsúlyozza: igenis képessé válhatunk arra, hogy az egyedül eltöltött minőségi idő az életünk részévé váljon, de muszáj gyakorolni. „Ez történhet úgymond kívülről befelé. Vagyis első lépésként fogjuk magunkat, és beülünk egyedül egy teára valahová. Figyelünk ilyenkor a testtartásunkra, az arckifejezésünkre, például, hogy kedvesek, nyitottak legyünk, ezzel lassan kiépítjük a belső biztonságérzetünket. De választhatjuk azt a módszert is, hogy belülről haladunk kifelé. Tehát mielőtt elmennénk valahová, először megvizsgáljuk a gondolatainkat, mitől félünk, milyen képeket vizualizálunk, és így tovább. Mindkét esetben érdemes egy helyzethierarchiát felállítani, és fokozatosan haladni a nagyobb stresszt jelentő helyzetek felé. Ez mindenkinél egyéni. Ha valaki a rászegeződő tekintetektől retteg a leginkább, akkor ne teázni menjen, hiszen ha belép valahová, sok ember fog rápillantani. Ő inkább válassza gyakorlásként a mozit.”

Mindemellett fontos, hogy ítélkezés nélkül legyünk benne az adott élményben. Ne minősítsük magunkat, ne agyaljunk azon, mit gondolhatnak mások, koncentráljuk az adott pillanatra. Természetesen ha valaki nagyon nem boldogul, akkor a terápia nagyszerű megoldás, valamint léteznek különböző mindfulnesstechnikák is, amiket ma már csoportos órákon, workshopok keretében vagy pszichológiai tanácsadáson is el lehet sajátítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése