nlc.hu
Mindennapok

X-Faktor 2022 kritika

Magyar viagra, magyar Elvis és az ózdi Kurt Cobain – TikTok kompatibilis lett az X-Faktor

A szemtelenül fiatal versenyzők, a mentorgárda, a műsorvezető és a vizuális háttér is egyértelművé teszi, hogy ez az X-Faktor már a TikTok-generáció tehetségkutatója. Nincs ezzel baj, mert inkább merjen egy műsor változtatni, minthogy belefulladjon az önmaga által kreált unalomba. De ettől még bőven akadnak vele bajok.

Coming outtal kezdem. A helyzet az, hogy nagyon szeretem ByeAlex zenéjét és dalszövegeit. Ennek szerencsétlen szomszédaim az elszenvedői, mert minden reggel azt hallgatják, ahogy a Lombokat kornyikálom a fürdőben. De emiatt nem leszek elfogult az RTL tehetségkutatója kapcsán. Vágjunk bele!

Ha néhány évvel ezelőtt azt írtuk, hogy az X-Faktor az Instagram generációra van szabva, akkor ezt most frissíthetjük, mert a tehetségkutató már a TikTok generáció műsora. 3..2..1 és kezdődik a tánci-tánci és az éneklés. Idén is Miller Dávid lett az X-Faktor házigazdája, akinek jól áll a műsor, legalábbis jobban, mint az a furcsa mackónaci és pulcsi, amit Kanye West szekrényéből vehetett kölcsön az első adásra. Ha már a ruháknál tartunk, Gáspár Laci a Miami Vice egyik szereplőjének öltözött, ByeAlex megint fejjel rohant a szőkítőporos flakonnak, Puskás Peti pont olyan volt, mintha a Studio 54-be készült volna bulizni, Herceg Erika meg kapott egy rózsaszín leplet, amivel körbetekerték.

Puskás Peti a 2022-es X-Faktorban

Puskás Peti ebben a szettben a Studio 54-be is mehetett volna bulizni

Az új tévés ivós játéknak – a Dallas után szabadon – az X-Faktort javasolnám. Ugyanis, ha minden alkalommal innánk, amikor a „nagyon” szót használják a műsor alatt, akkor garantált lenne a szombat esti találka Zacher Gáborral.

Langyos indulás

Az este első fellépője ByeAlex mentoráltja Beretka Ádám, aki egy Beton.Hofi dalt ad elő. Ami lehet nem sokat mond a 45+ generációnak, de lapozzák fel a zenei streaming szolgáltatók slágerlistáit, meg egyébként is említettem már: TikTok-generáció. Mondanék véleményt az előadásról is, de olyan nehezen lehet érteni, hogy feladom. Nem lövök annyira mellé, mert több mentor is megjegyzi, hogy néhol érthetetlen volt a szöveg. Nem igazán emlékszem, hogyan zsűrizték Ádámot – ami elég sokat elárul a produkcióról – mert a műsor közben a 25 éves RTL klubból simán RTL lett, ez volt az igazi produkció. Ugorjunk.

Miller Dávid RTL új logó

Miller Dávid és az RTL új logója

50 perccel a kezdés után színpadra lép – még csak a második (!) fellépő – a 16 éves Sophia Khan, aki kellően felejthetően egy olyan dalt énekel el, amit a TikTok tett népszerűvé (Doja Cat: Kiss Me More). A felénél meg is sajnálom, mert vagy a levegő kevés, vagy a hangot nem találja. De mondjuk mit értek én hozzá, hiszen széket kap, amiből ugyan még később felállhat.

Valamivel gyorsabb tempóban haladunk, mint a háziorvosi rendelőben a kilométeres sor, de még így is vontatott a műsor. Jön a harmadik versenyző jön, Boros Marci. A 17 éves fiú dalszövege tele van lélekkel, de egy olyan országban, ahol a kommentelők 80 százaléka röhög azon, hogy egy túlsúlyos gyereket szívatnak, félő, hogy a lélek nem lesz elég. De NE legyen igazam, mert ő többet érdemel. Le is ültetik.

Alex, a vajszívű

Herceg Erika első versenyzője Bodrogi Enikő érkezik a színpadra, aki azzal indít a kisfilmben, hogy szeretné büszkévé tenni a nagyszüleit. Elég sokban fogadnék arra, hogy a papa és a mama szemei bizony megteltek könnyel. Bodrogi az este egyik leglágyabban éneklő mentoráltja, bár karácsonyfának öltöztették, és fiatalosnak kicsit sem mondható dalt adott elő. Sophia és Marci után ő is széket kap.

12 versenyzőből még csak az ötödik előadónál járunk. Egy másik 17 éves énekes, az ózdi Váradi Ábel következik. A borsodi srác egy olyan alternatív előadást tesz le a színpadra, amit a generációja nagy kanállal fogyaszt. Ezt azonban csak Puskás és ByeAlex értékeli pozitívan, így veszélyzónás lett az ózdi Kurt Cobain.

Bodrogi Enikő az X-Faktorban

Bodrogi Enikő (fotó: Trenka Attila)

Csak egy évvel idősebb Ábelnél az a Helfy Alexa, akinek olyan vizuális hátteret álmodtak meg a műsorkészítői, mintha egy gáztűzhely égőjén énekelne. A műsor felénél járva most nézek fel a legtöbbször a monitorom mögül, mert egyszerűen jól énekel ez a fiatal lány. Nem nagyon értem, miért nincs önbizalma, mert a bulik királynője lehetne, ha ő is elhinné magáról. Jár is neki a szék.

Valami lehetett abban a szőkítőporban, mert ByeAlex olyan kedves, hogy kenyérre lehet kenni. Sólyom Berni a következő énekes, aki nem növeli a mezőny átlagéletkorát. 17 éves. A színvonalat viszont emeli, méghozzá erősen. Nemcsak én gondolom így, hanem a mentorok is, mivel a rapper-énekes lány négy igennel kap széket a mentoroktól. Azért mérhetetlenül vénnek érzi magát az ember, mert ezek a szárnybontogató fiatalok, olyan dalokat énekelnek, amikre mi akkor buliztunk, amikor ők még nem is éltek. Elmélkedésemből mackónacis Miller Dávid húz vissza a valóságba, amikor kihirdeti, hogy Sofia helyére ülhet le Berni a továbbjutást jelentő székre.

ByeAlex és a mentoráltjai: Isky & Szkym, Beretka Ádám, Solyom Bernadett

ByeAlex és a mentoráltjai: Isky & Szkym, Beretka Ádám, Sólyom Bernadett (Fotó: Trenka Attila)

Osztálybulis performansz 

Mihályfi Luca érkezéséig kellett várni az első igazán nagy éneklésre. Valami érzékem azért csak lehet a zenéhez, mert négy mentor tapsolt állva Mihályfinak. Meglepő lenne, ha ez a hang nem lenne ott a döntőben, mert függetlenül attól, hogy hány éves az ember, vagy milyen zenét szeret, azt el kell ismerni, ha valaki tehetséges. Ő is széket kap, de ehhez az kellett, hogy Bodrogi Enikő felálljon.

Este tizenegy. Zakatol tovább a zenevonat. ByeAlex frizuracimborái érkeznek, de a közeli aquaparkból a színpadra dobált úszógumik sem mentik meg Isky & Szkym produkcióját. Végig azt érzem, hogy egy sulibuli amatőr fellépőit látom, akiket elhallgatunk a szalámis pizza majszolása közben. Bár széket a fiúk nem kapnak, nem kell őket félteni, zabálni fogják ezt kamaszok. Az autotune majd megoldja, aztán mehet a Spotify-ra.

Kiss Kevin az utolsók közt lép a színpadra. Nekem róla mindig az Elvis film jut az eszembe, és ha ez jelent bármit is, szerintem az egy veszettül jó film. Fogadtunk is a szerkesztőségben, hogy vajon hol fog végezni Puskás versenyzője. Majd a döntőben elmondjuk, bejöttek-e a tippjeink. Akárhogyan is, Kevin széket kap, de Alexa veszélyzónába kerül. Ha még ezt bárki tudja követni. Azért senki ne izguljon, a végén majd leírom a kiesőket.

Hangérien’ viagra

Rákanyarodva az éjfélre, Gáspár Laci fiatal versenyzője, Serbán Szebasztian énekel egy érzelmes Máté Péter (létezik nem érzelmes Máté Péter dal?) dalt. Szépen szól, ez tény, de ha valami nem illik bele ebbe a modern „TikTok világba”, akkor ez az. Szebasztian viszont leülhet egy székre, ennek pedig az eredménye az, hogy Marci mehet a feláldozhatóak közé.

A három férfi mentort nyilván én is régóta ismerem, de ahogyan sok néző, úgy én sem találkoztam az X-Faktor előtt Herceg Erika nevével. Próbálok nem bunkócska lenni, és nem fogom Via GRA Erikának hívni. Szóval még az első élőshow előtt próbáltam megismerni a munkásságát. Amit láttam, az inkább egy termék volt, mintsem egy zenei formáció. Volt egy olyan érzésem, hogy pont ezt fogjuk kapni az általa random összepakolt három lányból álló Synergy együttestől is…

Herceg Erika a VIA Gra együttesben

Herceg Erika a Via GRA együttesben (fotó: YouTube)

Nos, a púderrózsaszín-lila latexbe öltöztetett hármasról sok minden eszembe jutott, csak minden idők legsikeresebb lánybandája, a Spice Girls nem. Alapvetően örök kérdés, hogy a magyar piacot meghódíthatja-e egy lánycsapat (igen, tudom, hogy volt Bestiák, meg Baby Sisters). A Synergy produkciójához ugyan minden patikamérlegen lett kimérve, számomra mégis érdektelenségbe fulladt. Abból pedig már annyira elegem van, hogy azt gondolják, hogy egy női produkció akkor lesz sikeres, ha a lányok vonaglanak, meg “szexiskednek” a színpadon.  A lányok nem kaptak széket, jön a végső eredményhirdetés…

Synergy X-Faktor

A magyar Synergy (fotó: RTL/Sajtóklub)

Hajnal fél egy (!!!) előtt pár perccel végre kiderült, kik mennek és maradnak.

Az X-Faktor továbbjutói:  Sólyom Berni, Kiss Kevin, Serbán Szebasztian, Mihályfi Luca, Synergy, Helfy Alexa, Boros Marci és Bodrogi Enikő

Az X-Faktor kiesői: Sophia Khan, Beretka Ádám, Isky & Szkym és Váradi Ábel

Tudjátok min nem képes változtatni az RTL? A búcsúdalon. Még mindig Mika slágerére lehet könnyesen búcsúzni az adás végén. Egyébként ez egy 15 éves szám, majdnem egyidős a versenyzőkkel…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top