nlc.hu
Otthon
A józan január az egész évedet jobbá teheti

A józan január az egész évedet jobbá teheti

A karácsonyi–újévi időszak biztosan számodra is rengeteg koccintással járt. Ez így természetes, viszont az új év első hónapjában érdemes fontolóra venni, hogy egy kis időre száműzöd az alkoholt.
A józan január az egész évedet jobbá teheti

A Dry January (Száraz Január) nevű mozgalom egyre több követőre talál, egyelőre főleg Nagy-Britanniában. A lényeg, hogy az új év első hónapját ezek az emberek teljesen józanul töltik (ami igazán indokoltnak tűnik egy elengedett december után!).

Az nyilvánvaló, hogy ezzel csak jót tehetnek az egészségüknek, de immár egy tudományos vizsgálat is alátámasztotta, hogy milyen hasznos egy józanul töltött január: azokról, akik részt vettek a felmérésben, kiderült, hogy az alkoholmentes január után a következő hat hónapban is csökkent az alkoholfogyasztásuk, ami jobb májfunkciókhoz és a cukorbetegségre való hajlam csökkenéséhez vezetett.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kutatást önként vállalkozókon végezték, akiknek egyébként semmilyen alkoholproblémájuk nem volt. Tehát egy átlagembernek vagy egy alkoholproblémákkal küzdőnek természetesen nem megy ilyen gördülékenyen a dolog.

Egy próbát mindenesetre érdemes adni a józan januárnak, hiszen csak nyerhetünk vele!

Forrás: The Huffington Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top