nlc.hu
Szabadidő
10 napra leáll villamosforgalom a Nagykörúton

10 napra leáll villamosforgalom a Nagykörúton

Vágányfelújítási munkák miatt időszakosan szünetel a villamosforgalom Budapesten a Nagykörúton. A sínek és panelek cseréjét a BKK igyekszik holtidőben végezni, azaz éjfél és hajnali négy között.

Mivel igen nagy terhelésnek van kitéve a 4-6-os villamosvonal, ezért a sín hamarabb elhasználódik, így sűrűbben kell cserélni. Pont egy ilyen sín- és panelcsere miatt nem jár majd 10 napon át a villamos a Nagykörúton, legfőképpen éjjel. 

A BKK tájékoztatása szerint június 17-étől, szombaton 0:30-tól június 27-éig, kedden 4:00 óráig tart majd az éjjelenkénti pótlás a dél-budai végállomások és a Corvin-negyed között, pontosabban az Irinyi József utcában és a Goldmann György téren. 

Ezzel még nincs vége, mert június 17-18-án hétvégén a Ferenc körúton és az Erzsébet körúton síncserét végeznek, ezért Dél-Budától egészen a Nyugati pályaudvarig pótlóbuszok járnak majd, a villamosok pedig a Széll Kálmán tértől az Oktogonig közlekednek. 

Hasonló lesz a helyzet a június 24-25-i hétvégén is, amikor a Szent István és a Margit körúton végeznek pályakarbantartást. Erre a hétvégére az egész szakaszon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat, a 17-es villamos csak a Savoya Park és a Széll Kálmán tér között fog járni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top