nlc.hu
Sztárok
Kórházba került Hajdú Péterék kisfia

Kórházba került Hajdú Péterék kisfia

Nem múló magas láza miatt hétfő reggel kórházba kellett vinni Hajdú Péter és Sarka Kata kisfiát, Dávidot – írja a Bors.

Sarka Kata nem tudott részt venni szépségkirálynők ajándékozásán és az azt megelőző sajtótájékoztatón, inkább a kisfia mellett maradt, a sajtóeseményen pedig Hajdú Péter állt helyt.

“Itt volt velem Peti anyukája is, ő is tudott volna rá vigyázni, de nem bírtam volna itt hagyni” – nyilatkozta a Borsnak Sarka Kata, aki azt is elmondta, hogy már több mint egy hete tart a betegeskedés. “Az elejétől fogva jártunk vele orvoshoz, már a második antibiotikumot próbáljuk ki, de nem tudjuk levinni a lázát. Negyven fokot mutat a lázmérő, amikor beveszi a gyógyszert, lejjebb megy, de néhány óra múlva megint felszökik. Hétfőn már nem bírtam tovább várni, kocsiba ültem vele és bevittem a kórházba, hogy megnézzék a vérképét. A vizsgálatokból kiderült, hogy egy fertőzés útján terjedő vírus, úgynevezett mononukleózis okozhatja a betegséget. Szerencsére nem kellett benntartani Dávidkát a kórházban, otthon gyógyulhat”mondta el Sarka Kata.

Sarka Kata és Hajdú Péter családjáról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top