nlc.hu
Sztárok
Duci srácból Hollywood legviccesebb szívtiprója – a Chris Pratt-portré

Duci srácból Hollywood legviccesebb szívtiprója – a Chris Pratt-portré

Miután a duci vígjátékszerepek után Chris Pratt fájdalmasan jóképűre gyúrta magát, sorra jöttek a sztárcsináló szerepek A galaxis őrzőitől kezdve a Jurassic Worldön át egészen A hét mesterlövészig. Most épp Jennifer Lawrence mozivásznas szüzességét – a filmet azzal promózták, hogy a színésznőnek sosem volt szexjelenete korábban – készül elvenni az Utazók című filmben. Bemutatjuk Hollywood leglazább pasiját.

Chris Pratt az igazi amerikai menő csávó. Az a fajta, aki a filmekben az iskolában a focicsapat kapitánya, és ő viszi haza a bálkirálynőt valamilyen überlaza duma kíséretében. Sármja és közvetlensége szavakkal nehezen körbeírható – már akkor úgy kezel, mint egy jó haverját, ha még éppen csak tíz perce beszélgetsz vele. Tudom, mert magam is tapasztalhattam, amikor még 2015-ben interjúzhattam vele a Jurassic World apropóján. Látszólag igazi nyertes típus, de az élet nem adta neki olyan könnyen a győzelmeket, és egy ponton még hajléktalanként is élt. Persze Hawaiin, ahol a hajléktalanság egész mást jelent, mint nálunk, de azért mégis.

Hollywoodba csak egy buszjegy hiányzott

Most leírhatnám, hogy 1979-ben melyik amerikai államban született Chris Pratt, de nem volna jelentősége, mivel a gyerekkora nagy részét vándorlással töltötte. Édesapja – aki Chris állítása szerint még nála is erősebb fizikumú és sármosabb volt – bányászként dolgozott, többek között aranyásással is foglalkozott, és a család követte őt egyik lelőhelyről a másikra. A stabilitást főképp az édesanyja, valamint két idősebb testvére, a bátyja és a nővére jelentette számára akkoriban, és a bátyja volt az is, aki a színészet felé terelte, és megvédte attól, hogy meggondolatlanul beálljon az amerikai seregbe.

Miután Chris látta a bátyját egy iskolai karácsonyi darabban szerepelni, és megtapasztalta, hogy ezzel milyen örömet okozott a szüleinek, úgy érezte, hogy neki is ezt kell csinálnia. Ám az iskola színpadától nagyon messze van Hollywood, neki pedig még arra sem volt pénze, hogy vegyen egy buszjegyet oda. Bár a suliban még ő volt a sztár a nagy szájának, valamint a sportbéli eredményeinek köszönhetően (benne volt a birkózó és focicsapatban is), a fiatal felnőttkor nem az ő időszaka volt. Apját sclerosis multiplexszel diagnosztizálták, és nem tudta folytatni a munkáját, ami nem tett jót a család anyagi helyzetének, még a házukat is elvesztették. Pratt alkalmi munkákból próbálta fenntartani magát – például ügynökként házalt –, de egy idő után rájött, hogy nem ilyen életet képzelt magának.

Mike Erwin és Chris Pratt, a WarnerBros egyik partiján
Mike Erwin és Chris Pratt, a WarnerBros egyik partiján

Hawaiiról Hollywoodba

A felmentősereg egy barátja képében érkezett, akinek volt annyi pénze, hogy vegyen kettejüknek egy repjegyet Hawaiira. Mit akartak ott csinálni? Leginkább semmit. A jó időjárásnak hála, féltucatnyian laktak egy lakókocsiban és környékén, így az életük nagyon olcsó volt, csak az ételre kellett pénzt keríteniük. Ehhez Prattnek bőven elég volt havi néhány napnyi pincérmunka, a bulizást pedig megpróbálta úgy megoldani, hogy sokat lógott szórakozóhelyek környékén, és akivel csak tudta, meghívatta magát egy italra. Az életét leginkább két találkozás változtatta meg. Egyszer egy férfi az egyik bulis estéjén odalépett hozzá, és megkérdezte tőle, hogy tényleg ezt akarja-e csinálni egész életében, majd felajánlotta neki, hogy inkább kísérje el őt a templomba. Valami rejtélyes oknál fogva Pratt vele tartott, és akkor döntötte el: nem élhet így tovább. Az új életre nem kellett sokat várnia. Az étterembe, ahol pincérként dolgozott betért Rae Dawn Chong színésznő – akit leginkább a Schwarzenegger-féle Kommandóból ismerhetünk. Ők ketten beszélgetni kezdtek, és amikor kiderült számára, hogy a pincére egy színész, vagy legalábbis az szeretne lenni, rögvest elhívta egy meghallgatásra az első rendezéséhez, ahol meg is kapta a szerepet. A gond csak az volt, hogy a forgatáshoz Los Angelesbe kellett volna utaznia, de neki a repülőjegyre sem volt pénze, ám a rendezője hitt benne annyira, hogy állta a cechet.

Rae Dawn Chong és Chris Pratt
Rae Dawn Chong és Chris Pratt GQ gáláján, 2014-ben (Fotó: Getty Images)

Az áttörés éve

A 2000-ben készült Cursed Part 3 (nem volt első két része) című film nyomtalanul tűnt el a süllyesztőben, de annyit azért köszönhet neki a világ, hogy Chris Pratt – akit mémként is imádunk – végre megérkezett Hollywoodba, és komolyan elkezdett színészkedni. Persze ahogy a legtöbb kezdő, ő is főképp pincérkedésből tartotta el magát, és közben folyamatosan meghallgatásokra járt, és minden apró szerepért alaposan megküzdött. A mozi sokáig nem fogadta be, de a televízió tárt karokkal várta. A négy évadot megélt Everwood című sorozat állandó bevétel volt számára, és amikor véget ér, már jelentett annyit a neve, hogy meg tudjon élni csak a színészi munkáiból. A Szédületes éjszaka című vígjáték forgatásán ismerte meg későbbi feleségét, Anna Faris színésznőt. A filmet ugyan csak 2011 elején mutatták be, de ők ketten már 2009-ben, a forgatás évében összeházasodtak.

Anna Faris és Chris Pratt (Fotó: John Shearer/Getty Images)
Anna Faris és Chris Pratt (Fotó: John Shearer/Getty Images)

2009 nemcsak a házasság miatt marad örökké emlékezetes Pratt életében, hanem azért is, mert megkapta Andy Dwyer szerepét a Városfejlesztési osztály című elképesztően népszerű vígjátéksorozatban. Bár korábban hosszú, szőke és hullámos haja miatt mindenki Heath Ledgerhez hasonlította, a sorozat idejére a haja már rövid lett, ő maga pedig jó néhány kilót felszedett. Ez csak részben volt annak köszönhető, hogy Pratt szerint a túlsúlya illett a karakterhez: felesége mellett a korábbinál jóval kényelmesebb életet kezdett élni, és ez meg is látszott rajta. Nagy baj azonban nem volt: duci, vicces csávókat is örömmel foglalkoztatnak a hollywoodi vígjátokban, és Pratt ezekből a szerepekből jó párat megkapott (Ötéves jegyesség, Számos pasas, Újra együtt…). Csakhogy egy idő után elkezdte zavarni őt, hogy ezek általában nem a főszerepek.

Chris Pratt formába hozta magát a hősszerepekre
Chris Pratt formába hozta magát a hősszerepekre

A csúcson

Pratt egy kisebb szerepet csípett el Kathryn Bigelow sokat méltatott filmjében, a Zero Dark Thirtyben, ahol katonaként jó formába kellett hoznia magát. Amikor a vásznon nézte magát, akkor szembesült azzal, hogy talán lehet esélye a hősszerepekre is. Beszélt is az ügynökével, aki valahogy beprotezsálta ügyfelét a Marvel castingjára, amit a később szupersikeres A galaxis őrzőihez tartottak. James Gunn rendezőnek volt egy húszas listája azokról a színészekről, akik szóba jöhetnek Star Lord szerepére, és Chris Pratt neve egyáltalán nem szerepelt rajta. Ő is csak a Városfejlesztési osztályból ismerte a színészt, így amikor meglátta őt lefogyva, és még a meghallgatáson is jól szerepelt, egyből neki ajánlotta a szerepet. A többi pedig már történelem.

Chris Pratt a Jurassic Worldben
Chris Pratt a Jurassic Worldben

Pratt jelenleg az a srác Hollywoodban, akit rögtön hívnak, ha egy jóképű, laza és jó dumájú hősre van szükség, és ezt a típust álmából felkeltve is képes eljátszani, ahogy azt a Jurassic Worldben és A hét mesterlövészben is bizonyította. Az Utazók című sci-fijében egy ennél kicsit komplexebb szerepben láthatjuk: ő az a figura, aki 90 évvel korábban ébred a hibernációból egy idegen bolygó felé tartó űrhajón, és az egyetlen társaságát Jennifer Lawrence és egy robot jelenti. Pratt már leforgatta A galaxis őrzői második részét is, és jelen állás szerint kipiheni magát, ugyanis már tizennégy éve (!!!) nem volt hosszabb szabadságon, és szeretne gyönyörű feleségével ésbájos kisfiával több időt tölteni, valamint rengeteget horgászni. Kellemes lazulást, Mr. Pratt! Kiérdemelte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top