nlc.hu
Sztárok
Pintér Tibor 40 millió Forintért vett lovakat

Pintér Tibor 40 millió Forintért vett lovakat

A Nemzeti Lovasszínház alapítója, Pintér Tibor négy új lovat vett, egyenként tízmillió forintért. Azt mondja, a kiképzésük után a többszörösét érik majd.

Pintér Tibor Barcelonában vett három andalúz lovat, és Magyarországról szerzett be egy fríz paripát. “Ezek a lovak most egy féléves alapkiképzésen vannak túl, de ahhoz, hogy a magas szintű díjlovagló-iskola elemeit is tudják, két és fél, három év munka áll előttük. Amikor ezt elérik, akkor a tudásuktól függően lesznek értékesek. A hasonló, díjlovaglásban versenyző állatok között vannak 100 millió forint értékűek is. Jelenleg 14 négylábú tagja van a színházunknak, ebben van egy póniló és egy szamár is” – mondta el a Blikknek Pintér Tibor, aki kitért arra is, hogy a lovakat nem csak a spanyol és francia lovasiskola elemeire tanítják meg, de kiképzik őket a különböző nemzetekre jellemző stílusokra is, például arra, ahogy a huszárok vágtáztak a hátasokon.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top