nlc.hu
Sztárok
Polyák Lilla és 16 évvel fiatalabb párja a gyerekvállalásról mesélt

Polyák Lilla és 16 évvel fiatalabb párja a gyerekvállalásról mesélt

Éppen egy évvel ezelőtt vállalták fel a nyilvánosság előtt is, hogy együtt vannak, azóta pedig felgyorsultak az események Polyák Lilla és Gömöri Máté kapcsolatában.

Csak megerősítették a kételkedők Polyák Lilla és Gömöri András Máté szerelmét, szerintük ennek is köszönhető, hogy most az első évfordulójukat ünnepelhetik. Ennek kapcsán meséltek közös életükről a BEST magazinnak. 

Március óta élnek együtt, Máté akkor költözött Polyák Lillához és azóta egy családként élnek a színésznő két fiával, Zsomborral és Bulcsúval. “Életünk legszebb meséjét éljük együtt” –nyilatkozták a magazinnak. 

Mivel a színész korábban elmondta, hogy szeretne saját gyereket is, így Lillával most a családalapításról is meséltek. “Sosem volt kérdés, tudtuk, hogy szeretnénk gyereket.”

Hogy mi a következő lépés, és mit gondolnak a 16 év korkülönbségről, az kiderül a magazinból.

Polyák Lilla és 16 évvel fiatalabb párja először a gyerekvállalásról

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top