nlc.hu
Sztárok
Ittasan okozott balesetet Oszter Sándor felesége

Ittasan okozott balesetet Oszter Sándor felesége

A színészre és a feleségére rájár a rúd: ahogy kilábalnak az egyik kínos ügyből, jön a következő. Most Oszter Sándor felesége, Failoni Donatella okozott ittasan balesetet.

 Ahogy a Story magazinból kiderült, egy ideje már nem alszanak nyugodtan Oszter Sándorék

Nagyjából három évvel ezelőtt kezdődött minden, amikor Osztert ittas vezetésért bíróság elé állították, ahol el is ítélték. A színész fellebbezett, bizonygatta az ártatlanságát, de ahogy ez az ügy lassan elülni látszott, már egész másért fájhatott a feje. Osztert ezután befolyással való üzérkedéssel vádolták meg, és nyolc év börtön fenyegette, de ő akkor is kiállt a nyilvánosság elé, hogy elmondja a maga igazát. Mindeközben a felesége, Failoni Donatella ott állt mellette, noha egy ideje már külön élntek. A házaspár kapcsolata csak erősebb lett a sok megpróbáltatástól, és most szükség is van erre. 

Ezúttal nem a színész, hanem zongoraművész felesége került bajba, jogosítványát bevonták, miután ittasan balesetet okozott. A magazin információi szerint csupán egyetlen pohár bort ivott, mielőtt autóba ült, és csupán egy tojásért ugrott el a közértbe. Részletek a magazinban.

Ittasan okozott balesetet Oszter Sándor felesége

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top