nlc.hu
Sztárok
L.L. Junior volt felesége, Hopp Csilla sírva emlékezett vissza

Hopp Csilla zokogva idézte fel a bíróság előtt gyermeke, Dávidka szörnyű tragédiáját

Csilla nem hibáztatja barátnőjét.

Három éve történt a tragikus autóbaleset, melyben elhunyt Hopp Csilla és L.L. Junior közös gyermeke, Dávidka

Hopp Csilla

Hopp Csilla (Fotó: Schumy Csaba)

A bíróság azóta is nyomoz az ügyben, hogy ki a felelős azért, amiért a piros jelzés ellenére a gyermek kiszaladt az úttestre. Először az anyát vádolták, de később új fordulatot vett az ügy, és Csilla helyett barátnőjét, P. Kárment tartják a felelősnek

A mai napon folytatódott a tárgyalás, amelyen Kármen nem vett részt. Csillának viszont fel kellett idéznie a szörnyű pillanatokat. 

A Bors helyszíni tudósítása szerint az anya visszaemlékezett, hogy Dávidka jobb kezében péksütemény volt, amelyet ő eltett és üdítőt adott neki. Ebben a rövid időben nem fogta csak a kezét. Ekkor Dávid ki akart szaladni az útra, de Kármen visszahúzta. Az édesanya hiába fogta meg ezután gyermeke kezét, az kicsavarta, majd mindkettőjüket megkerülve az útra szaladt. Ekkor történt a baleset, amelyet Csilla végignézett. 

Az anyuka sírva jelentette ki, hogy barátnője nem hibás, hanem örökké magát fogja hibáztatni, de egy ilyen szerencsétlen baleset bárkivel megtörténhet. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top