nlc.hu
Sztárok
Kulcsár Edina kislánya nevéről

Kulcsár Edina: „Butaság másokat bántani, főleg egy születendő gyermekkel kapcsolatban”

Gyermekei nevével nem mindenki volt kibékülve.

Kulcsár Edina és G.w.M. tavaly nyáron jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják, novemberben pedig azt is elárulták, a szépségkirálynő kislányt hord a szíve alatt. Születendő gyermeküknek a nevét sokáig nem akarták elárulni, de pár hete Instagramon mégis közzétették, hogy a kislány az Amara nevet fogja viselni. 

Kulcsár Edina

Kulcsár Edina (Fotó: Olajos Piroska)

Amara ugyanolyan különleges név, mint Edina első két gyermeke neve: Medox és Nina. Most Instagramon indított kérdezz-felelek játékban érdeklődött a szépségkirálynő egyik követője, érte-e őt támadás a kislány neve miatt. „Én eggyel sem találkoztam. Persze, biztos van olyan platform, ahol az utálkozók ki tudtak teljesedni, hiszen mint tudjuk/látjuk, a mai világban muszáj állatkertet biztosítani az »állatoknak«, mert olyan sokan lettek embertestbe zárva, de összességében én csak pozitív visszajelzéseket olvastam – magyarázta Edina, majd kitért arra is, hogy korábban viszont érték támadások. – Arra viszont tisztán emlékszem, hogy Medox nevével mennyien bántottak… Olyan butaság másokat bántani, főleg egy születendő gyermekkel kapcsolatban. Aki gyerekeket képes akár csak szóban is bántani, átkozni, az számomra nem igazi szülő.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top