nlc.hu
Sztárok
Gáspár Győző beszólt a celebeknek

Gáspár Győző odaszólt: „Minden hétre jut egy új sztárszerelem, akik kiárulják kapcsolatuk minden részletét”

Győző szerint ezeknél előre lehet tudni, hogy hamarosan a média a szakításukkal lesz tele.

Gáspár Győző és Bea 30 éve élnek boldog házasságban, ami természetesen nem volt zökkenőmentes. Az élet őket sem kímélte, és elismerik, voltak sokszor lent, de mindig kitartottak egymás mellett. A showman és családja most Dubajban nyaralnak, ahonnan volt egy kis ideje, hogy kielemezze a mostani párkapcsolatokat. 

Gáspár Győző

Fotó: Instagram

„Szinte minden hétre jut egy fellobbanó sztárszerelem, és persze, ilyenkor már előre lehet tudni, hogy hamarosan a szakításukkal vagy a válásukkal lesz tele a sajtó. Persze, addig azért szépen kiárulják a kapcsolatuk minden részletét, szépen keresnek is vele. Szinte már céget alapítanak a kamuidillre, és ezzel meg is vezetik a követőiket. Nos, gondolom, nem kell felsorolnom a celebeket, akikre gondolok – magyarázta a Metropolnak Győző, majd kitért arra, hogy ők sosem csak pár fotó erejéig szerették egymást. – Harminc évvel ezelőtt fogadalmat tettünk egymásnak, önmagunknak és Istennek. A fogadalmunkban benne volt, hogy jóban, rosszban, betegségben, egészségben, amíg a halál el nem választ. Ilyesmit az ember nem mond ki, hacsak komolyan nem gondolja, és mi komolyan gondoltuk. Hogy voltak mélypontjaink, az nem is vitás. Volt, hogy annyira tönkrementünk, hogy ennünk sem volt mit, volt, hogy kommandósok törték ránk a ház ajtaját, és persze, itt van az én betegségem is. Ezek egyike sem volt könnyű menet, de mi fogtuk egymás kezét és nem engedtük el. Mi nem a közösségi oldalakon szeretjük egymást egy-egy fotó erejéig, és nem reklámozunk Valentin-napi pizzát, csak egyszerűen szeretjük egymást három évtizede, és szeretni fogjuk egymást a sírig és még azon is túl.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top