nlc.hu
Sztárok
Interjú dr. Varga Eszterrel a Cápák közöttből

Dr. Varga Eszter a Cápák közöttből: „A gyerekeimmel és a férjemmel együtt húztuk meg a határokat”

Még az általános iskolai osztálytársai is megkeresték, hogy gratuláljanak, amikor meglátták a Cápák közöttben dr. Varga Esztert. A bankárból lett vállalkozóval és coach-csal a rövid hajáról és a nagycsaládos időbeosztás nehézségeiről beszélgettünk, de szóba került az is, hogy miért nehéz női vezetőnek lenni Magyarországon.

Ha jól tudom, a Cápák közöttre nem idén kértek fel először, hanem már évek óta próbáltak megfűzni.

Már egy ideje szó volt róla. Az évek során annyit beszélgettünk Máté Krisztával, hogy idővel össze is barátkoztunk, vagyis mondhatjuk azt, hogy a szereplésem egy maratoni, éveken átnyúló beszélgetés eredménye.

A korábbi években mi tartott vissza attól, hogy fejest ugorj a műsorba?

Az esetemben ez egy elég bonyolult ügy, meg részben önismereti kérdés. A fő tevékenységemhez, a Pannonhitel cégcsoport vezetéséhez és a felsővezetők coachingjához a nyilvánosság semmit nem tesz hozzá, sőt talán hasznosabb, ha a nyilvánosság kizárásával zajlik. Úgy éreztem, hogy köszönöm, de elvagyok nélküle is. Aztán elkezdtem a Corvinuson az üzleti coaching képzés bizonyos moduljait tanítani, és ez már egy teljesen más közeget jelentett ahhoz képest, ahol korábban mozogtam. Érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen hatásom van másokra, és én ezt pozitívnak értékeltem.

Eközben a Pannonhitelnél felerősödött az a vonal is, hogy mi egy hosszútávon, értékalapon gondolkodó és működő cég vagyunk, több fontos programba is beszálltunk. Támogatói vagyunk a nonprofit szférának: támogatjuk a Kiút programot, ami roma vállalkozókat hitelez, támogatói vagyunk az Edisonplatformnak – nemcsak pénzzel, hanem mentorálással is -, ami gyerekeket készít fel a jövő kihívásaira, hogy boldogulni tudjanak a folyton változó világban. Márpedig ezek a tevékenységek már igényel némi kommunikációt, szóval ilyen szempontból az elmúlt években egyre többet mutattam magamból, magunkból. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy

időközben betöltöttem az ötvenet. Mérleget vontam, számba vettem, hogy mit csináltam és mit nem csináltam eddig, és elgondolkodtam azon, hogy mit tudnék másképp csinálni.

Nem akartam rögzült szemlélettel folytatni mindent, próbálok nyitni az új dolgok felé. Ebből született végül a döntés, hogy én ezt most kipróbálom.

Dr. Varga Eszter

Dr. Varga Eszter (Fotó: Anita Festy)

Lement már két adás. Milyen reakciókat kaptál a környezetedtől, az ismerőseidtől?

Eddig minden nagyon pozitív, nagy szeretet árad felém. Falusi lány vagyok Szatymazról, a műsor után pedig még az általános iskolai tanárnénik és az ezer éve nem látott osztálytársak is megkerestek, hogy gratuláljanak, vagy a régi egyetemi barátok. Sok nagyon kedves ismerősöm van, akikkel elsodort minket egymástól az élet, és öröm volt látni, hogy közülük most sokan előkerültek, hogy gratuláljanak.

És nem furcsa számodra, hogy ennyi üzleti siker után pont egy tévéműsorért kapod ezt a rengeteg elismerést?

Nézd, a műsorba az üzleti sikereimnek köszönhetően kerültem, szóval ez a siker azokból következett. Bizonyos szempontból a tévében is ugyanazt csinálom, mint a szakmámban. Bejön egy vállalkozó, elmondja a pitchet, én pedig eldöntöm, hogy azt támogatásra érdemesnek találom-e vagy sem. Ugyanazt a tevékenységet végzem, csak más közegben, picit meghintve egy kis show-val.

Könnyen megszoktad, hogy ugyanazt a tevékenységet most egy tévés show keretében végzed? Próbálsz szórakoztatóbban reagálni, viselkedni, mint ahogy azt egy valódi üzleti megbeszélésen tennéd?

Amikor nem vagyok szórakoztató, azt kivágják a műsorból. (nevet) Elhatároztam, hogy én a műsorban is magamat fogom adni. Maga a stúdió, a kamerák semmiféle diszkomfort-érzetet nem okoznak bennem. Forgatás közben vizsgálódó üzemmódban vagyok, gyűjtöm a tapasztalatokat, úszom az árral, és amikor eljön az ideje, levonom a szükséges tapasztalatokat és megosztom az észrevételeimet.

Az üzleti világban nagy presztízst jelent, ha Cápa lesz az ember?

Úgy látom, hogy ezt a műsort egy egészen más közönség nézi, mint akikkel én az üzleti életben kapcsolatban vagyok. Ott én köszönöm, jól vagyok, nem hiszem, hogy ettől bármi is változna. Azt azonban tapasztaltam, hogy az ismeretségi körömből sok olyan embert visszaültettem a tévé elé, akik egyébként az utóbbi években elszoktak a tévézéstől.

Dr. Varga Eszter

Fotó: Anita Festy

Húztál egy határt, hogy mennyit vagy hajlandó adni magadból? A műsor hatására nyilván az emberek és a média érdeklődése kiterjed majd a magánéletedre is.

Nagycsaládos vagyok sok gyerekkel, és mind leültünk megbeszélni – a 11 és a 13 évest is megkérdeztük – , hogy mi legyen, zavarná-e őket a szereplésem. Nem én szabtam meg a határokat, hanem együtt, közösen tettük. Mindenki támogatott, hogy vállaljam el a műsort, viszont abban maradtunk, hogy a család ne kerüljön rivaldafénybe. Elég rólam annyi, hogy van egy férjem, Péter és van jó néhány gyerekünk. Persze ha műsor közben egy sztori előkívánkozik, és kell hozzá a kontextus is, azért mondhatok ezt-azt, de a család alapvetően háttérben marad.

Tőled is folyton megkérdezik, hogyan lehetsz ennyire sikeres üzletasszony a gyerekek mellett?

Két dolgot emésztenek meg nehezen velem kapcsolatban az emberek: a rövid hajamat, és azt, hogy tudok ennyire aktív lenni az üzleti világban ennyi gyerek mellett. Nem titok: ez tényleg nagyon nehéz. Van egy film Sarah Jessica Parkerrel, a Csak tudnám, hogy csinálja. Abban könnyen magamra ismerek. Ott vannak az otthon lévő anyukák, akik saját maguk készítik a rendezvényre a fánkot, és van ő, aki berohan a boltba, lekapja a polcról, majd azt viszi a srácoknak. Az élete olyan, mintha örökké úszna minden. A logisztika nálunk nagyon nehéz, fókuszálni kell és mindent alaposan megtervezni. Persze a legjobb terv is összeomolhat néha.

Van egy családi Messenger csoportunk, a Rémrendes családlogisztika, amiben mindenki benne van, és itt tervezzük meg, hogy kinek hol lesz dolga, és ki viszi oda. Ezt különösen nehézzé teszi, hogy a kicsik versenysportolók, minden nap van edzésük és minden hétvégén megyünk versenyre. Ráadásul extra órákkal vannak terhelve, mert kínai iskolába járnak, ahol amúgy is kicsit magasabbak az óraszámok.

A nagymamák ráadásul Győrben meg Szegeden vannak, de azért próbálnak segíteni. Ha nem dolgoznánk szorosan együtt a férjemmel, ez biztosan nem működne. Persze nem könnyű, mert magas fokú tudatosságot igényel, de mindig azt mondom, hogy legalább izgalmas életünk van. A gyerekek abban szocializálódnak, hogy mindig történik valami. A legfárasztóbb az egészben az állandó fókuszálás és egyensúlyozás. De már sok-sok éve csinálom, van benne gyakorlatom.

Említetted, hogy a rövid hajad sokaknak ellenszenves. 2023-at írunk. Mit gondolsz, a társadalom egy része miért nem barátkozott meg mindmáig a rövid hajú nőkkel?

Ezt én is nehezen értem meg, mert nálunk már anyunak is mindig rövid haja volt, én pedig 17 éves korom óta hordom így. A szocializmusban éltünk, vidéken, szóval nálunk ez nem valamiféle urbánus, trendi gondolat volt. Nyilván előttem anyu lebegett példaként, aki mindig nagyon stílusos és csinos volt, jól öltözködött. Egyetlen szakasza volt az életemnek, amikor hosszú hajam volt, még a kereskedelmi banki korszakomban. Heti kétszer ültem a fodrásznál, hogy mindig szépen beszárítsák. Egy idő után elegem lett ebből, és mondtam a fodrászomnak, Gábornak, hogy inkább vágjuk le.

Dr. Varga Eszter

Fotó: Anita Festy

Bő húsz perce beszélgetünk, kedves, megnyerő embernek látlak, a műsorban mégis kicsit az volt a benyomásom, mintha ridegebb, távolságtartóbb lennél. Melyik az igazi Varga Eszter?

Mindkettő igazi. Neked most elsősorban magamról mesélek, míg a műsorban nem rajtam, hanem azon az emberen van a hangsúly, aki éppen bejön. Ahogy az életben, úgy a műsorban is azt tartom, hogy amikor bejön az ügyfél, én figyelek. Utána majd beleszólhatok, kérdezhetek, de az elején megvárom, hogy mit szeretne elmondani, és én ezt végighallgatom. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a szakmai gyakorlatom kevésbé illik egy üzleti showhoz, de én már csak ilyen vagyok, így szoktam csinálni. A többiek nálam gyakorlottabb showmanek, akik már ebben a szakaszban is sziporkáznak.

Ez idegesít téged? Zavar, hogy beleszólnak az ügyfél mondanivalójába?

Nem. Itt mindenki saját magáért felel. Én sem próbálok megfelelni nekik, ők sem próbálnak megfelelni nekem, mindenki önazonos. Az életben nyitott, közvetlen, barátságos embernek tartanak az ügyfelek.

Magadról azt mondtad, hogy a többieknél jóval konzervatívabb és óvatosabb befektetőnek tartod magad. Ez a személyiségedből fakad vagy azért alakult így, mert már megégetted magad párszor?

Nem árt tudni, hogy míg a többiek vállalkozók, én kereskedelmi bankárból váltam vállalkozóvá, és a vállalkozó tevékenységem nagy része is alapvetően banki tevékenység. Itt nagyon komoly szabályozói elvárások vannak, melyek óhatatlanul is keretek közé szorítanak minket és a gondolkodásunkat. Emiatt lehet az, hogy ők jóval kockázatvállalóbbak és bátrabbak, mint én. Egyszerűen más utat jártunk be, én már több ezer ügyletet láttam minden iparágban, azok pozitív és negatív példáival együtt. Biztos vagyok abban, hogy nekem nem lesz annyi befektetésem, mint a többieknek, de mérhetetlenül nyugodt vagyok emiatt.

Mi volt az eddig legnagyobb üzleti kockázatvállalásod?

Nem beszélhetek róla. Persze előfordult, hogy beleugrottunk valami kockázatosba, és volt már, hogy buktunk is. De a veszteség mindig az emberből fakadt. Ezért is vallom azt, hogy nem annyira a tevékenységbe, inkább az emberbe fektetek be. Nekem benne kell hinnem, és ebben már nem kötök kompromisszumokat.

Dr. Varga Eszter

Fotó: Anita Festy

Régóta mozogsz a magyar üzleti világban. Hogy látod, elfogadóbb lett a környezet a női felsővezetőkkel szemben? Átéltél már negatív diszkriminációt a nemed miatt?

Én magam nem éltem át, azt viszont én is látom magam körül, hogy ezek az előítéletek máig léteznek. A magyar társadalomra komoly feladat vár e téren. Ha megnézed, hogy a felsővezetők között Magyarországon hogyan alakul a férfiak és nők aránya, bizony láthatod, hogy bőven van még hová fejlődnünk. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ott van mellette a család és gyerekvállalás is, vagyis a láthatatlan munka, ami soha nincs beárazva.

Szerencsére rengeteg fantasztikus női vezetőt ismerek, és a többségüknek mellette családja is van, általában nem egy, inkább két vagy három gyerekkel.

A nők igenis meg tudják ugrani ezt a lécet. Nehéz, de meg lehet csinálni.

Állandó pörgésben élsz. Ha úgy adódik, ki tudsz kapcsolni? El tudsz menni mondjuk úgy egy nyaralásra, hogy közben ne kelljen üzleti ügyeket intézned?

Abszolút, de ez hosszú gyakorlás eredménye. Az egész onnan indult, hogy bankárként én ezt az egészet imádtam csinálni. Volt stressz bőven, de ez inkább pozitív stressz volt számomra. A Raiffeisen egy csodás korszak volt, ott tanultam meg igazán a szakmát és örömmel mentem be dolgozni. Aztán vállalkozóvá váltam, és ez is teli volt pozitív izgalommal. Csodás volt látni, ahogy megvalósulnak a terveim. Persze ezért hihetetlenül sokat dolgozol, és közben azért fáradsz. Eljött egy pont, amikor a férjemmel úgy döntöttünk, itt az ideje a gyerekvállalásnak. Akkor én négy éven át otthon voltam, nem foglalkoztam üzlettel. Ebben az időszakban számomra minden a gyerekekről szólt. Nem rohantam vissza a szülőszobából dolgozni. Mondjuk a coach képzést akkoriban végeztem el, de az még belefért a gyerekek mellett. Aztán amikor visszatértem a munka világába, a gyerekek mellett már nem csinálhattam mindent úgy, mint korábban. Tudtam, hogy időt kell szakítanom rájuk és magamra is. Újfajta fókuszt kellett találnom. Ennek is köszönhető, hogy a Pannonhitel egy nagyon család- és gyerekbarát céggé vált. Rugalmasak vagyunk: ha valaki hat órában tud visszatérni, nálunk belefér, mindenki mehet szülői értekezletre, és ha beteg a gyerek, otthon lehet maradni. Mindenféle korosztály dolgozik nálunk, van, aki kora reggelre jön, van, aki csak késő délelőtt és tovább marad. Alkalmazkodunk, mert a dolgozóinkat alapvetően teljesítmény alapon értékeljük. Teljes a bizalmunk feléjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top