nlc.hu
Sztárok
2023 leghangosabb celebszakításai

Ezek voltak 2023 leghangosabb celebszakításai

Akadnak sztárok Magyarországon, akik megtartják maguknak a magánéletüket, de nagyobb számmal vannak olyanok, akiknek a szerelmi élete a nyilvánosság előtt zajlik. A kommentelők pedig úgy tartják, ha a boldogságról nyíltan beszélnek, akkor a különválást se titkolják el - mutatjuk a leghangosabb szakításokat.

Tóth Andi és Marics Peti

A leghangosabb és leghosszabban a médiában zajló szakítás egyértelműen a két énekesé volt. Ráadásul amikor bejelentették, hogy külön folytatják, még mindketten a Sztárban sztár! című műsorban zsűriztek, így még nehezebb volt az elválás. Nagyjából egy évig voltak együtt, szerelmüket éppen az előbb említett show előző évadához datálják. Gyorsan haladtak az események, összeköltöztek, majd kivettek egy nagyobb albérletet, itt azonban már csak Andi élvezhette a nyarat, ugyanis március végén az Instagramon vallotta be az énekesnő, hogy szakítottak. 

„Igen, szakítottunk. Annyit kértem Marics Petitől, hogy az utolsó három adást, kérem, kulturáltan és békességben végigcsinálni. Nem rólunk van szó, hanem a műsorról, ugyebár. Ez nem történt meg, sőt, meg is nehezítette nekem ezt az utolsó adást, de mindegy is” – részletezte Instasztoriban Tóth Andi.

Tóth Andi Marics Peti

Tóth Andi és Marics Peti (Fotó: Schumy Csaba)

Tóth Gabi és Krausz Gábor

Nyár közepén robbant a bomba: Tóth Gabi és Krausz Gábor egyszerre posztolták a közösségi oldalaikra, hogy véget ért a házasságuk. A két szöveg igen hasonló volt, azonban a sztárséf egy jól elhelyezett szóval elindította a lavinát. Kiderült, hogy sztárpár szerelme egy harmadik miatt ért véget: szakításuk oka Papp Máté Bence, a Fricska táncegyüttes egyik tagja. Bár eleinte azt mondták, a lányuk miatt szeretnék csendben intézni a válást, ez nem jött össze. Heteken keresztül ők folytak a csapból is, a lapok naponta csepegtettek új információkat.

„Gábor kiírása utalt erre, ami megindította a szarcunamit a nyakunkba. Évek óta küzdöttünk a házasságunkért Gáborral és mindketten részesei voltunk, hogy így alakult, mégis mindent az én számlámra írtak, de ez nem meglepő, hisz mindig a nőket hibáztatják egy ilyen helyzetben”írta bejegyzésében Tóth Gabi, majd hozzátette, még párterápiára is jártak, de így sem tudták megmenteni a kapcsolatukat.

Tóth Gabi és Krausz Gábor

Tóth Gabi és Krausz Gábor (Fotó: Birton Szabolcs)

 

Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Régóta pletykálták, hogy a két volt sportoló egy ideje már nem alkot egy párt és külön is élnek, ám ezt sokáig egyikük sem erősítette meg. Végül Tápai Szabina volt az, aki az egyik hetilap címlapján beszélt róla, hogy tönkrement a házasságuk. Azt is elejtette, hogy megcsalta Kucsera Gábor, ezért ért véget a kapcsolatuk. 

„Gáborral mindketten megtettünk mindent a házasságunkért. Sokszor sikerült kimásznunk a gödörből, mert ugyanakkor és ugyanannyira akartuk, de most elkerültük egymást az időben. Nálam eljött a pont, hogy azt éreztem: tovább nem csukhatom be a szemem. (…) Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. (…) Nyolc hónapja külön élünk, és úgy érzem, így a jó mindenkinek” – nyilatkozta az egykori kézilabdázó február elején.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Tápai Szabina és Kucsera Gábor (Fotó: Story)

Stana Alexandra és Meggyes Dávid

A pénzügyi szakember Horváth Gréta párjaként lett ismert, ám két évvel ezelőtt véget ért a kapcsolatuk: állítólag éppen Stana Alexandra volt a válás oka. A táncos és Meggyes Dávid azóta együtt éltek, úgy tűnt, hogy minden rendben a kapcsolatukban, azonban pár héttel ezelőtt egy ismerősök azt nyilatkozta, hogy már szét is költöztek és Alexandra szerint nincs visszaút

„Alexandra lezártnak tekinti a kapcsolatukat, ő már egyáltalán nem szeretné folytatni. Új életet akar kezdeni Dávid nélkül” – mondta egy, a párhoz közel álló ismerős. Az utóbb időben az a pletyka is szárnyra kelt, miszerint a táncosnő és Marics Peti közel kerültek egymáshoz a DWTS alatt.

Király Viktor és Virág Anita

Az énekes és felesége kapcsolata egy ideje megromlott, bár ezt sokáig tagadták. Végül Király Viktor tavasszal vallotta be, hogy hullámvölgybe került a házasságuk, de már akkor is azt mondta, dolgoznak rajta, hogy helyrehozzák. „Sajnos azt be kell vallani, hogy már egy ideje tényleg hullámvölgyben vagyunk a feleségemmel. Azt beszéltük meg Anitával, hogy nekünk a legfontosabb most a gyerekünk nyugalma és boldogsága, ezért ennyit szeretnénk nyilatkozni erről a témáról”vallotta be a Tények Plusz kamerái előtt az énekes.

A médiában sokáig találgattak, hogy vajon most mi lehet köztük, tényleg dolgoznak-e a kapcsolatukon, vagy már nincs visszaút. Az énekes legutóbb november elején nyilatkozott a házasságáról, akkor is azt mondta, nem adják fel. „Jó úton haladunk az Anitával. Most voltunk Athénban együtt, ez teljesen egyértelmű volt” – mondta az énekes.

Király Viktor és Virág Anita

Király Viktor és Virág Anita (Fotó: Schumy Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top